
Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj
A tűzvész előtti események rekonstruálásával a bűnügyi szakértők megállapították, hogy a három ukrán állampolgár - két 25 és egy 28 éves férfi - május 14-én Lengyelországból érkezett Horvátországba. Leparkolták autójukat valahol Medulin környékén, majd gyalogosan indultak a jachtkikötőbe.
A térfigyelő kamerákon jól látszik, hogy egyikük átbújik a kerítés alatt, míg a másik kettő előtte őrködik. A fiatal férfi hajnali négy órakor az egyik jachtra egy gyúlékony anyaggal teli üveget dobott, az ott keletkezett tűz pedig átterjedt a többi hajóra, összesen 34-re, amelyek közül 22 teljesen megsemmisült. A hatóságok közlése szerint a tulajdonosoknak okozott károk értéke meghaladta a kétmillió eurót.

Fotó: X
A rendőrség körözést adott ki a három ukrán állampolgár ellen, akik az eset után vélhetően azonnal elhagyták az országot, így jelenleg elérhetetlenek a horvát hatóságok számára.
Horvátország az egyik legnépszerűbb európai idegenforgalmi célpont és kedvelt hajózási hely. A kiégett hajók tulajdonosai között külföldiek is voltak. A rendőrség azzal a hajóval kapcsolatban, amelyre a Molotov-koktél dobták csak annyit közölt: pulai jelzést viselt és egy 65 éves ember tulajdonában állt.
Forrás: MTI

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá