
Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal
A Saru névre hallgató fekete-fehér kölyökkutya vélhetően elkóborolt, amikor a malajziai Taman Lestari Putrában múlt csütörtökön elkapta egy majom.
A járókelők szerint a majom egyből felmenekült vele egy villanyoszlop tetejére, majd eltűnt a bámészkodók elől.
A helyiek szerint a környéket már régóta rettegésben tartja egy ételtolvaj majmokból álló "banda", akik felelőssé tehetőek a szomszédság több háziállatának eltűnésében is.
Három nappal később ismét felbukkant a veszedelmes állat, akit a lakók végül sikeresen elijesztettek, míg a kiskutyát menekülés közben ledobta a bokorba - számolt be róla az UNILAD.
"Nagyon fáradtnak és megviseltnek tűnt a kutyus, de úgy tűnik, hogy a majom nem bántotta őt. Csupán tartotta a kezében, miközben ide-oda mozgott a dzsungelben. Úgy kezelte a kutyát, mintha egy barátja lenne, vagy a kölyke, nagyon különös eset" - mesélte Cherry Lew Yee Lee, aki ott volt a helyszínen a mentés pillanatában.
Az egyik környékbeli lakó végül hazavitte az állatot, hogy megetesse, majd befogadta magához. A maláj kormányhoz évente 3800 panasz érkezik a majmok miatt országszerte, így vélhetően bezetésre kerül ismét a 2013 és 2016 között alkalmazott tömeges majomirtási program.

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre

Német védelmi miniszter: semmi megalázó nincs a herevizsgálatban a sorkatonai orvosi vizsgálaton

Amputációk, drónfóbia és vegyi sérülések - az ukrán front szörnyűségeiről számoltak be orvosok

A metró elé rántott egy fiatal lányt a szudáni migráns Hamburgban

Több tucat halálos áldozata van a földcsuszamlásoknak Indonéziában

Több mint kétszázan halhattak meg bányaszerencsétlenségben a Kongói DK-ban