
Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen
Hankó Balázs közölte: ezen a héten február 12-én dupla nyugdíjat kapnak az idősek. Szerdán már a február havi mellett a 13. havi nyugdíj is rendelkezésre fog állni - mondta.
"Az idei költségvetésben 536 milliárd forintot biztosítunk a 13. havi nyugdíjra, így 2,5 millió idős honfitársunk jut hozzá" - ismertette a miniszter, hozzátéve: 2021 óta ez összességében 1994 milliárd forintot jelent.
Kijelentette: Brüsszelben a 13. havi nyugdíj megszüntetésén dolgoznak, olyan tanulmányokat készíttetnek, amelyek a 13. havi nyugdíj eltörlését javasolják. A magyar kormány ezzel szemben elkötelezett "az idősek, a szüleink, nagyszüleink, a régebb óta fiatalok mellett."
"Amit 2010-ben ígértünk, azt betartottuk, megőriztük és megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét" - hangsúlyozta a miniszter, aki felidézte, 2020-ban döntött arról a kormány, hogy visszaépíti a baloldal által korábban megszüntetett 13. havi nyugdíjat.
Jelezte: a magyar nemzet a nemzeti konzultációban is kiállt a 13. havi nyugdíj szükségessége mellett.
Hankó Balázs beszámolt az otthonfelújítási program bővítéséről is. Ennek kapcsán közölte: 420 ezer nyugdíjas háztartás, azaz csaknem 600 ezer nyugdíjas számára teszik elérhetővé a támogatást összesen 2887 településen.

A részleteket ismertetve elmondta, az állam "minden forint mellé még egy forintot tesz." Vagyis ha valaki hárommillió forintot fordít felújításra, akkor a kormány ehhez az önrészhez további hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. A támogatást az ötezer fő alatti települések lakói vehetik igénybe - jelezte.
"Tesszük ezt azért, mert számunkra fontos a vidék megtartása, fontosak a gyermeket nevelő családok, és fontosak a nyugdíjasaink is" - húzta alá Hankó Balázs.
Kusovszky Imréné, az Idősek Tanácsának tagja azt mondta: üdvözlik a 13. havi nyugdíjat, amit már ötödik éve kapnak. Nagyon sokan örülnek, hogy egyben kapják meg az összeget - tette hozzá, megjegyezve: bíznak benne, hogy a jövőben is meg fogják kapni.
Németh Jenő, Nyirád alpolgármestere, a Nyirádi Nyugdíjas és Hagyományőrző Egyesület elnöke úgy fogalmazott: a 13. havi juttatás hatalmas anyagi lehetőség számukra, ami "érzelmi töltődést is ad", mert az idősek érzik, hogy aktív életünkben nem dolgoztak hiába. Az otthonfelújítási támogatás kibővítését szintén nagy örömnek nevezte, és jelezte, hogy a lehetőséggel ő maga is élni kíván.
MTI/A fotó illusztráció (MTI/Hegedüs Róbert)

Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen

Menczer: Ne kapálózz, Peti, mert leversz valamit!

Gulyás: A kormány állja a szavát és kész segíteni Budapestnek

Szijjártó: hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van

Kész röhej: kamu indokkal terel Magyar Péter, amikor vitára hívják a jelöltjeit

Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

Palóc André: a Tisza adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a vállalkozásokra és a gazdaságra

Tiszás megszorítócsomag: tíz közös pont, amely „véletlenül” egyezik Brüsszel terveivel

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt