
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A 2023 végéig szóló megállapodást a Mercedes szombaton jelentette be a hétvégi Osztrák Nagydíj helyszínén, Spielbergben.
"Rengeteg sikert értünk már el együtt, de még többre is képesek leszünk a pályán és a pályán kívül egyaránt" - kommentálta új szerződését Hamilton, aki szerint a jövő évtől életbe lépő szabályváltozások miatt izgalmas időszak előtt állnak. - "Egy új korszak kezdeténél vagyunk, ami komoly kihívást jelent, ugyanakkor nagyon izgalmas is a számunkra. Alig várom, hogy kiderüljön, mit tudunk majd elérni együtt a jövőben."
Hamilton az év elején csak az idei szezonra írt alá, és egészen eddig kérdéses volt, hogy hosszabbít-e a Mercedesszel.
A brit sportoló hét vb-címéből hatot mostani csapatával nyert, s idén nyolcadik vb-elsőségét is megszerezheti, mellyel egyedüli csúcstartóvá válna a sorozatban. Igaz, jelenleg csak a második helyen áll a pontversenyben, 18 ponttal lemaradva az éllovas holland Max Verstappen (Red Bull) mögött.
Az Osztrák Nagydíj az idei sorozat kilencedik futama, mely vasárnap 15.00-kor rajtol.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott