
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Jelezte, hogy novemberben például átlagosan közel félhavi nyugdíjjal visz majd többet a postás.
A JóKor magazin őszi száma kapcsán Nyitrai elárulta, hogy az újságban olvashatnak majd az Európában egyedülálló, ingyenes Gondosóra programról is.
Az ország legnagyobb példányszámú lapjából azt is megtudhatják, hogy kik vehetik igénybe a szolgáltatást, hogyan lehet regisztrálni és milyen esetekben lehet a segítségükre a Gondosóra. A lapból kiderül az is, hogy mivel harcolunk az infláció ellen, mit tehetünk, ha hibás terméket vettünk a boltban és miért érdemes csatlakozni egy gyaloglóklubhoz
– ismertette a miniszterelnöki biztos.
A bejegyzés mellé csatolt videóban Varga Mihály pénzügyminiszter közölte: a nemzeti kormány 2010 után szövetséget kötött a nyugdíjasokkal.
Emlékeztetett, hogy ígéretük szerint visszaállítják az idős emberek megbecsülését, és megőrzik a nyugdíjak értékét.
Az ígéretet betartottuk. 2010 óta a nyugdíjak összegét megdupláztuk, vásárlóértéküket húsz százalékkal növeltük. A magyar gazdaság sikeres éveiben nyugdíjprémiumot is fizettünk, eddig összesen öt alkalommal. Visszaépítettük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is
– húzta alá a tárcavezető.
Kiemelte, hogy a mai, háborús, szankciós, nehéz gazdasági helyzetbenisállják a szavukat.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár