Halottaskocsiból zuhant ki egy hulla Giródtótfalun, métereket vonszolta maga után az autó

A sofőr észre sem vette, hogy valamit elhagyott.

Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek Máramaros megyében. A 112-es segélyhívón keresztül értesítették a hatóságot, hogy egy fekete zsákot találtak az út közepén a Nagybányával szomszédos Giródtótfalun.

A fotói illusztráció: Tények archív

Az egyenruhások kiderítették, hogy egy temetkezési vállalat alkalmazottja a hullaház felé tartva elhagyott egy holttestet. A halottaskocsi ajtajának zárórendszere mehetett tönkre, és a sofőr észre sem vette, hogy út közben elveszített valamit – idézi a rendőrség közleményét a Maszol.

A Tények tudósítója arról számolt be, hogy a járókelők látták, ahogy a halottaskocsi ajtajai kinyílnak, és egy zsák leesik. Majd beakadt valamibe a kocsin, így több tíz métert vonszolta, míg végül elszabadult, és az úton hevert a holttest.

Egy 74 éves férfi holtteste volt, akit Nagybányára kellett volna szállítani boncolásra.

A 41 éves dolgozót végül azonosították a rendőrök, és nyomozást indítottak a bizarr eset körülményeinek tisztázására.

Kapcsolódó tartalom: 

Megették dédapjuk hamvait a gyerekek, hihetetlen háztartási baleset történt

2025. január 17. 15:32
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Magyarország miniszterelnöke Facebook-oldalán üzent az áldozat hozzátartozóinak.
A kényszersorozott magyar állampolgárt állítólag vasdoronggal ütötték. Hetekkel később a beregszászi kórházban várat...
Még több halálos áldozattól tartanak Texasban a már több mint száztíz halálos áldozatot követelő áradások után, ahol...
Az Európai Bizottság elnöke nehéz helyzetbe kerülhet a közelgő bizalmatlansági szavazáson – állítja a kezdeményezés ...
Negyvenkét, emberi maradványokkal teli zsákot találtak a nyugat-mexikói Jalisco államban egy ingatlanon az ország el...