
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
Egy 27 éves egyesült államokbeli virginiai férfi, La'Shaun Quintae Holloway, évtizedekre börtönbe kerülhet, miután halálra verte két hónapos kislányát, mert a lány sírt, miközben ő Xboxon játszott – közölték a lawandcrime.
Az ügyészek mostani közménye szerint az elkövető egyedül volt a lánnyal 2019. december 20-án otthonukban Virginia Beachen.
Ezen a napon, amikor a baba Holloway kizárólagos gondjaira volt bízva, a családtagok hallották, ahogy trágárságokat kiabál a babára. A kicsi ezután abbahagyta a sírást, és röviddel ezután eszméletlenül találták
– áll a sajtóközleményben.

A kép forrása: Chesapeake városi börtön
A mentők kórházba szállították a kislányt, ahol az orvosok életmentő készülékre kapcsolták, de napokkal később meghalt. A szakértők szerint a gyermek súlyos, fejsérülésekbe halt bele.
A boncolás kimutatta, hogy 26 bordatörése volt, eltört a kulcscsontja, zúzódások voltak a koponyáján a szeme körül, a mellkasán, koponyatörése, és kiterjedt agyvérzése volt.
A gyilkost 50 év börtönbüntetésre ítélték, ebből 20 év felfüggesztettre, ami azt jelenti, hogy három évtizedet tölt majd rácsok mögött – közölte a Virginia Beach-i Ügyészség.

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról