
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Beismerte, hogy segédkezett anyja bestiális meggyilkolásában egy 13 éves lány a brazíliai Maceióban. Az asszonyt lánya 22 éves barátja végezte ki, miután csúnya vita alakult ki közöttük a fiatalok jövőjét illetően – írta csütörtökön a Metro.
A március elsejei tragédia előtt a lány közölte, hogy össze szeretne költözni párjával, ám ezt édesanyja ellenezte, hiszen a drogfogyasztó férfit korábban ki is tiltotta otthonából. Ezt követően a vita hevében a vőjelölt összeszurkálta fején, nyakán és mellkasán az asszonyt, akit saját gyereke közben lefogott. A nő belehalt sérüléseibe.
A 13 éves lány ezután WhatsApp-üzeneteket küldött édesanyja nevében az asszony kollégáinak, mondván, rosszul van, ezért nem tud munkába menni.
A holttestet a pár egy pokrócba csavarta, majd egy hűtőszekrényben rejtették. A háztartási gépet aztán a fiatal férfi apja vitette el egy furgonossal az erdőbe kidobni, mint kiselejtezett műszaki cikket. Végül a sofőr értesítette a rendőrséget.
A feltételezett gyilkos először önvédelemre hivatkozott, ám története már csak azért sem állta meg a helyét, mert több mint húsz alkalommal szúrta bele a kést az áldozatba. A fiatalok mellett a holttest eltüntetésében segédkező 47 éves férfit is letartóztatták a rendőrök.

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót