
Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt
Gyilkossággal vádoltak meg egy 29 éves férfit Houstonban az Egyesült Államokban, miután végzett egy 28 éves anyával és a nő 2 éves kislányával. Kendrick Rayvon Fishernek kedden kell bíróság elé állnia – írta szombaton a Crime Online.
Információk alapján a rendőrséget egy családtag riasztotta az otthonhoz, aki azt állította, hogy a két áldozatot túszul ejtették.
A rendőrök a helyszínre érve azonban halálra késelve találtak rá az édesanyára és a picire. A nő állítólag az elkövető húga volt.
Mint kiderült, a férfi dulakodásra utaló sérüléseket szerzett, valamint a ruhája is véres volt.
Fishert jelenleg fogva tartják és kedden kell bíróság elé állnia.

Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt

A NATO nyíltan a háború útján, Magyarország továbbra is ellenáll

Háborúk és veszélyek korába léptünk – kiküldték az első sorkatonai behívóleveleket Horvátországban

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak