
Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő
Az eset az amerikai Michigan államban történt hétfőn, miután szülei lefektették aludni az 5 éves autista gyermeket – írta meg a Crime Online.
Amikor a felnőttek is nyugovóra tértek, a kicsi egy szál pizsamában kiosont a házból és elindult az éjszakába.
A szülők nem sokkal a szökés után észlelték gyermekük eltűnését, ám annyira megijedtek és sokkot kaptak, hogy a ház garázsa elé kiérve keserves sírásban törtek ki. A szomszéd észrevette a felnőtteket, majd miután megkérdezte, mi történt, értesítette a hatóságokat.
A kiérkező rendőrök kihallgatták a szülőket, majd azonnal keresni kezdték a kisfiút, akit végül egy közeli parkban találtak meg. A kicsi eszméletlen állapotban hevert a földön, a nagy hidegben teljesen kihűlt és átfagyott. Kórházba szállították, de az orvosok már nem tudtak rajta segíteni, meghalt.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban