
Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök
Felfoghatatlan brutalitással kínozta egy évtizeden keresztül 13 éves lányát a nyolcgyermekes nő, akit pénteken ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre. Amadine mindössze 28 kilogramm súlyú volt csupán, amikor 2020. augusztus 6-án meghalt Montblanc-ban Franciaországban. Az arca dagadt volt, több fogát is elvesztette, testét fertőzött sebek borították, a haját pedig kitépték az orvosi jelentés szerint. Az óriási súly- és izomvesztés mellett vérmérgezést is kapott - számolt be a hátborzongató esetről a People.
A nyomozás szerint az anyja, Sandrine Pissara egy raktárba zárta és hetekig nem adott neki enni. A nő ugyanakkor arra hivatkozott a gyermekének étkezési zavara volt, de azt elismerte, hogy bántalmazta. Az indítéka pedig az volt, hogy a kislány az édesapjára hasonlított.
A francia bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a gyilkos anyát pénteken, aki leghamarabb 20 év múlva szabadulhat.

Fotó: Shutterstock

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő