
Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal
Veszedelmes vírus ütötte fel a fejét Indiában, ami ráadásul nagyon hasonló módon terjed, mint a koronavírus. A Nipah-vírus viszonylag enyhe tünetekkel jelentkezik, azonban könnyen az életébe is kerülhet annak, aki elkapja.
A betegség elnevezése egy maláj falu, Sungai Nipah nevéből ered, hiszen itt jelentették az első járványt 1998-1999-ben, és kiemelkedően magas volt a halálozási arány. A malajziai járvány miatt az ország sertésállományának felét, több mint egymillió példányt le kellett ölni. Azóta viszont csak itt-ott, szórványosan fordultak elő megbetegedések – írta pénteken a Deutsche Welle.
A Nipah-vírus egy zoonózis, vagyis elsődlegesen állatról emberre, de aztán az emberek között is terjed. A vírus gyümölcsdenevérekben fordul elő, a tudósok azonban egyelőre nem tudják, miként fertőzik meg a sertéseket, szarvasmarhákat, vagy az embereket.
A 2018 járvány egy elszennyeződött ivóvízforrás miatt robbant ki, később az érintett kútban elpusztult gyümölcsdenevéreket találtak.
Az indiai Kerala államban a hatóságok igyekeznek elszigetelni a betegeket, valamint elkülöníteni azokat is, akik kapcsolatba kerülhettek a fertőzöttekkel. Két ember meghalt, a fertőzöttek száma pedig egy 24 éves kórházi dolgozóval ötre emelkedett.
Kilenc településen sok ezer munkahelyet és iskolát zárattak be az államban. Öt éven belül ez már a harmadik jelentős járvány Indiában a Nipah-vírusnak köszönhetően. A halálozási arány jelenleg 70 százalék körül mozog.
Az agyvelőgyulladáshoz vezető kór lappangási ideje öt naptól két hétig is tarthat, a kezdeti tünetek pedig hasonlóak az influenzáéhoz: láz, hányinger, erős fejfájás, egyeseknél légzési problémák jelentkeznek. Ezt követően szédülés és zavartság jelentkezik. Egy-két napon belül a betegek akár kómába is eshetnek, és meg is halhatnak.
Cseppfertőzéssel, vagy a fertőzött felületekkel való érintkezéssel terjed, és egyelőre sem gyógyszer, sem védőoltás nem áll rendelkezésre ellene.
Sokan aggódnak miatta, hogy a koronavírushoz hasonlóan a Nipah-vírus is elterjedhet az egész világon. A szakemberek szerint a pandémia elkerülésének kulcsa, hogy helyben megfékezzék a betegség terjedését, ugyanis, ha ez sikerül, nem áll fenn a világjárvány veszélye.

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón

Irán engedélyezte több indiai olajszállító hajó áthaladását a Hormuzi-szoroson

Kényszersorozás Ukrajnában: szétszakított családok, emberrablás és erőszak + videó

Ismét orosz légitámadás érte Kijev megyét, többen meghaltak

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolában

Ukrán titkosszolgálati tábornok: Orbán addig játszik, amíg öt golyót nem kap

Öt évig tartotta fogva feleségét, csak napi egy tojást kapott az asszony

Iskola előtt fogtak el egy pedofilt, játékok és óvszerek voltak nála

Beismerés: Ukrajnának „nemzeti érdeke, hogy Magyarországon kormányváltás történjen

Háborús nyerészkedés: Kapitány Istvánhoz hasonlóan a Shell vezérigazgatója is óriási haszonra tett szert