
Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns
Figyelmeztetést adtak ki a szakértők, miután járványként kezdett terjedni az Egyesült Királyságban az E. coli nevű baktérium, ami az orvosok szerint komoly közegészségügyi kockázatot jelent – közölte csütörtökön a Daily Mail.
A brit Egészségbiztonsági Ügynökség közlése szerint már egy embert regisztráltak is, aki bizonyítottan a kór miatt vesztette életét a napokban.
A csütörtök esti adatok szerint összesen 256 esetet regisztráltak már az Egyesült Királyságban, ebből csak Angliában 86 embert ápolnak kórházban súlyos tünetekkel.
Az elmúlt néhány hétben több mint 60 féle terméket hívtak vissza a szigetország üzleteibe, ugyanis több szendvicsben is kimutatták az E. coli baktériumot, amit főképp fertőzött élelmiszer és fertőzött víz terjeszt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az E. coli az Escherichia coli csoportba tartozó baktériumok okozta fertőzést, vastagbélgyulladást jelenti, ami leggyakrabban hasmenéssel járó panaszokat okoz a betegeknél. Tünetei között azonban előfordulhat emellett láz, véres hasmenés, hasi fájdalom, ezért gyakran fennáll a kiszáradás kockázata is. A fertőzés fokozottan veszélyes kisgyerekeknél, valamint idősebbeknél, akiknél súlyosabb lefolyással is járhat, mint az egészséges felnőtteknél.

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát

Futótűzként terjed a magyar megoldás Európában – újabb uniós ország hozhat kulcsfontosságú döntést