
Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal
Csütörtök éjszaka több százan akartak bejutni jegy nélkül egy koncertre a londoni O2 Brixton Academyben, a tülekedést követően négy embert válságos állapotbanszállítottak kórházba.
A kelet-londoni Newhamben élő, 33 éves Rebecca Ikumelo kórházban halt meg szombat reggel - idézte a londoni rendőrséget a BBC hírportálja.

Fotó: Londoni Rendőrség
Egy 21 és egy 23 éves nő továbbra is válságos állapotban van.
A O2 Brixton Academy koncerthelyszín mély szomorúságról írt a halálhír hallatán.
London polgármestere, Sadiq Khan a Twitteren azt írta, összetört a szíveRebecca Ikumelo halálírét hallva.
"Kulcsfontosságú, hogy a lehető leghamarabb lezáruljon a történtek kivizsgálása" - írta. A városháza együttműködik a hatóságokkal, hogy "biztosítsa, soha többé ne történhessen ilyen" - tette hozzá.
A tülekedésben összesen tíz ember sérült meg. A járókelők által készített felvételeken több száz fős tömeg látható a koncertterem előtt, ahogy rengeteg ember próbál betolakodni a bejáraton.
A közlemény szerint többen zúzódásos sérüléseket szenvedtek, közülük két embert a helyszínen láttak el a mentők, nyolc embert pedig kórházba szállítottak, négyet közülük válságos állapotban.
Forrás: MTI/ A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban

Nagy a baj a légi közlekedésben, hatezer repülőt hívtak vissza gond miatt