
Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak
Ha élne, még ma is a világ leghosszabb orrával büszkélkedhetne az a brit férfi, akinek szaglószerve minden emberi képzeletet felülmúl. A különös alakról nem maradt fenn semmilyen fénykép, így egyedül a róla készült viaszbábuk tanúskodnak jellegzetes vonásáról – írta csütörtökön a Mirror.
A XVIII. században élt Thomas Wedders 19 centiméter hosszú orra Guinness-rekordnak számít.
A The Strand Magazine című havilap egyik, 1896-ban megjelent számában úgy írt róla, nem lehetett túl okos, és elmeállapotát durva jelzőkkel illették, sőt, egyenesen úgy fogalmaztak, „vagy az álla volt túl gyenge, vagy a homloka volt alacsony. A természet annyira kimerült abban a feladatban, hogy orrot adjon ennek a csodagyereknek, hogy teljesen elfelejtett agyat alkotni neki”.
A yorkshire-i Thomas Wedders életéről nem sokat tudni, valószínűleg cirkuszi mutatványosként dolgozott az 1770-es évek Angliájában, és az ötvenes évei elején halhatott meg.
A férfi orra még ma sem hagyja nyugodni az embereket, rengetegen találgatják, hogy egy tumornak, valamilyen genetikai rendellenességnek, vagy mégis minek tudható be, hogy ekkora lett. A róla készült viaszalkotások egy kiállításon megcsodálhatók, a látogatók pedig előszeretettel fényképezkednek velük.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón