Hagyta magát megerőszakolni az első randin egy nő, hogy megmentse partnere életét

A nő éppen az első randevúján volt partnerével, amikor egy fiatal férfi rájuk rontott, majd szörnyű kegyetlenkedésbe kezdett. Az ügyben most hoztak ítéletet.

2023. január 25. 14:54

Éppen hazafelé sétált még 2021 nyarán az angliai Sunderland belvárosában egy nő a randipartnerével, akivel először találkoztak. A kegyetlen Sean Robinson azonban felfigyelt rájuk, és üldözőbe vette őket - számolt be róla a Daily Mail.

Az akkor 17 éves fiatal arcon rúgta a 20-as éveiben járó nő randipartnerét, majd kegyetlenül megverte. A férfi a támadás következtében eszméletét vesztette.

"Ha szexelsz velem, akkor nem ölöm meg" - mondta a nőnek Robinson.

Jane Waugh ügyész a tárgyalás során elmondta, hogy a bátor áldozat kétségbeesetten próbálta megmenteni a férfi életét, ezért belement a szexuális erőszakba.

"Tanúja volt mindennek, és tudta, mire képes a férfi. Úgy döntött, annak érdekében, hogy megmentse az életét és megvédje magát a vádlott kiszámíthatatlan erőszakosságától, bele kell egyeznie az aktusba" - közölte Waugh.

Fotó: Northumbria Police

Robinson megkérte a lányt, hogy feküdjön egy régi kabátra, amelyet a bokrok mellett talált, majd engedje magát megerőszakolni.

A fiatal lány az egész támadás alatt sírt, a vádlott pedig folyamatosan fenyegette, miszerint ha ellenáll, akkor megöli a randipartnerét.

"Fogd be, ne legyél már gyerek" - mondta Robinson a nőnek szex közben.

Stephen Earl bíró szerint Robinson veszélyes bűnöző, így öt év börtönbüntetésre ítélték, valamint szexuális bűnözői nyilvántartásba vették.

Felfoghatatlan tragédia: Mentőt hívtak két tinihez, az egyikük a kórházban meghalt
A 15 éves lány életét már nem tudták megmenteni, egy 16 éves fiút pedig jelenleg is kórházban ápolnak.
Lövöldözés volt egy társasházban, a kiérkező rendőrökre is rálőttek
A férfi a gyanú szerint felfegyverkezve akart rátörni szomszédjára, majd a kiérkező rendőrökre is tüzet nyitott.
Pofonosztás volt az egri wellness szállodában, a nyakmasszírozóra túl nagy érdeklődés volt
A vendégek az egyik nyakmasszírozón vesztek össze, majd egymásnak estek.
Földrengés volt Iránban, többen meghaltak
Legalább hárman meghaltak és több mint 800-an megsérültek a hét végén az iráni Nyugat-Azerbajdzsán tartományban tört...
Küszöbön a zombiapokalipszis? Rohamosan nő a halálos gombafertőzések aránya
A The Last of Us című horrorsorozat gombája a valóságban is létezik, mégsem a Cordyceps jelenti a legnagyobb problém...
Tésztagyúrás mesterfokon: Beavatott minket a kenyérsütés rejtelmeibe a kis Zente
Láthatóan hatalmas segítség anyukájának a konyhában.
Hortay Olivér: Egyre nagyobb az esélye annak, hogy az Európai Unióban komoly ellátási problémák adódjanak
Magyarország gázolajellátása biztosított február 5. után is, amikor életbe lépnek az orosz olajtermékekre vonatkozó ...
Dömötör Csaba: Az élesedő gazdasági verseny miatt támadják az akkumulátorgyárat
A debreceni akkumulátorgyár körüli vita ugyan környezetvédelmi kérdésnek tűnik, de igazából az élesedő gazdasági ver...
Tények Plusz teljes adás, 2023. január 28., szombat
ERŐSZAK ÁLDOZATAI - Meg akarták őket ölni, családon belüli erőszak áldozatai lettek, a gyerekeik előtt. Nők, akiket ...
Tények teljes adás, 2023. január 28., szombat
LÁNGOK - Döbbenetes felvételeken a lángoló budapesti uszoda teteje, hajnalban gyulladt ki, egy ember kimenekült, het...
Ezek a hatos lottó nyerőszámai
Mélyponton a Liverpool: Klopp címvédő csapata kiesett az FA-kupából - videó
Ha nyertek, elhalasztották a halálraítéltekből álló baseballcsapat kivégzéseit
Nem is sejtették a repülőgép utasai, hogy 13 órás utat követően mi vár rájuk
III. Károly kedvéért újra összeállhat a Spice Girls