
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Rendkívüli hadiállapotot hirdetett helyi idő szerint kedd esti televíziós beszédében Jun Szogjol dél-koreai államfő.
Az elnök, bár konkrét intézkedésekre nem tért ki, úgy fogalmazott, hogy a liberális, alkotmányos rend védelmében nem maradt más választása. Az észak-koreai kommunista erők és az államellenes elemek kiiktatása miatt tartotta szükségesnek a lépést.
Jun Szogjol egyúttal megvádolta az ellenzéket, hogy szimpatizálnak Észak-Koreával, és megbénították a kormány működését – írta az AP hírügynökség.

Fotó: Jun Szogjol X-oldala
A legnagyobb ellenzéki formáció, a Demokratikus Összefogás Pártjának elnöke a bejelentés után nem sokkal közölte, hogy alkotmányellenesnek tartják a statárium kihirdetését, de még az államfő pártjának vezetője is arról beszélt, hogy nem fogják támogatni a rendkívüli állapotot, mert az hibás döntés.
A katonai vezetés este tizenegy órától minden politikai tevékenységet betiltott, tüntetéseket nem lehet szervezni, de a pártok és a törvényhozás működését is felfüggesztették Dél-Koreában.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott