Hadházy Ákos: Magyar Péter és híveinek reakciója a KEHI-jelentésre komoly kérdéseket vet fel

A 2021-es KEHI-jelentéssel hónapok óta foglalkozó Hadházy Ákos sok megjegyzést kapott, amiért – a kritizálói szerint – árt a kormányváltás ügyének azzal, hogy napirenden tartja azokat a kétes szerződéseket, amelyeket a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött. A képviselő azonban úgy látja, „hogyha azt szeretnénk, hogy az ország máshogy működjön, akkor azt az egyet nem tehetjük meg, hogy ezeket a kérdéseket nem tesszük fel” – írta az Index.
 

Csütörtökön az Átlátszó nyilvánosságra hozta a teljes 2021-es KEHI-jelentést, és ez alapján kritizáltak több olyan szerződést is, amelyeket a Diákhitel Központ Magyar Péter vezetése alatt kötött. Ezek jellemzően a közbeszerzési értékhatár, vagyis 15 millió forint alatti szerződések, és a KEHI jelentése arra utal, hogy túlárazottak lehetnek, illetve az ezeket elnyerő cégek nem valódi versenyen juthattak a megbízáshoz.

A jelentés semmilyen további lépést nem javasolt, azonban most, évekkel később nyomozást indított a rendőrség az ügyben.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Hadházy Ákos nemég interjút adott a témában a Szeretlek Magyarország oldalának, amelyben a következőkről beszélt:

  • Ennek az ügynek semmi köze a kormányváltáshoz, mert az attól függ, hogy van-e még 4-500 ezer ember, akit át lehet állítani az ellenzék oldalára. „Két esetben van erre bármi remény: az egyik az, ha el tudjuk érni, hogy a kormánypropaganda ne működhessen úgy, ahogy eddig működött. A másik feltétel pedig az, hogy elhiszik-e a választók, hogy vége van annak a rendszernek, amelyben a kényes kérdéseket – ha minket érintenek – a szőnyeg alá söpörjük” – jegyezte meg.
  • Amennyiben meghívnák Hadházy Ákost a köztévébe, akkor elmenne, de nem a KEHI-jelentésről beszélne, viszont úgy látja, hogy az „nem megoldás, ha nem beszéljünk az igazságról, mert azt a kormánypropaganda felhasználhatja”.
    Hadházy Ákos szerint a KEHI-jelentés „ott volt a fiókban” a Fidesznél, mivel „ebben a rendszerben mindenki zsarolhatóvá válik”.
  • Még vizsgálják Hadházy Péter csapatának jogászai azt, hogy büntetőjogilag milyen súlyos Magyar Péter érintettsége a kétes szerződésekben.
  • Hadházy Ákos kifejtette, hogy ha érdekelte volna az, hogy mennyire népszerű, akkor a Fidesz szekszárdi frakciójában ülne, de lehet, hogy már alpolgármester is lehetne. „Engem nem nagyon érdekel a politikai sorsom. Engem az érdekel, hogy próbáljuk ezt a rendszert megváltoztatni” – fogalmazott a képviselő.
  • A képviselő elmondta: az Átlátszó által megkapott dokumentum, a KEHI jelentése az, ami újabb információkat ad ehhez az ügyhöz és újabb kérdéseket vet fel – és ezek nagyon fontos kérdések. Sajnos az érintett reakciója, illetve a híveinek a reakciója is kérdéseket vet fel. Itt az ellenzék jelenleg legnagyobb szereplőjéről van szó, ezért nyilván nagyon meg kell gondolni, hogy mit mondunk. Én a dokumentum, a hozzám is eljutott vizsgálati anyag alapján szeretnék részletesebben foglalkozni ezzel az üggyel – jelentette ki Hadházy Ákos
  • A független képviselő kifejtette, hogy ő Magyar Pétert az ellenzék részének tekinti, de annak nem örül, hogy a Tisza Párt elnöke – bizonyos kommentjei alapján – őt nem tartja az ellenzék részének. Ennek ellenére abban nincs változás a részéről, hogy bizonyos ügyekben támogatja Magyar Péter munkáját, de ez nem azt jelenti, hogy ezzel az üggyel ne kellene foglalkozni.
  • „Ha azt szeretnénk, hogy ez az ország máshogy működjön, és az ellenzék is másként működjön, mint a Fidesz, akkor azt az egyet nem tehetjük meg, hogy ezeket a kérdéseket nem tesszük fel” – fogalmazott.

A vádakra Magyar Péter úgy reagált, hogy kifejtette valódi munkáért fizettek, a KEHI rendkívüli vizsgálatát annak idején csak azért rendelték el, hogy sakkban tarthassák vele, amikor megromlott a házassága Varga Judittal, most pedig „a Fidesz érdeke, hogy mindezt újra elővegyék”.

Hadházy Ákos megosztotta az Átlátszó írását közösségi oldalán, bejegyzésére pedig kommentek tömegei érkeztek, amelyek kritizálták a képviselő munkáját és hangsúlyozták, hogy ezzel Hadházy Ákos rontja a kormányváltás esélyeit, amelyet elméletileg a politikus is el akar érni.

A Tisza Párt elnöke hozzátette, hogy „Rogán Antal propagandistája mindenki, aki napirenden tartja az ügyet, beleértve az Átlátszó munkatársait is,” majd kritizálta a gyanús szerződésekkel már hónapok óta foglalkozó független képviselőt, Hadházy Ákost is.

2024. október 05. 12:29
Internetes kihívás miatt került veszélybe öt gyerek, azonnal kórházba szállították őket
Súlyos következményei lehetnek a balesetnek.
Ne bújjon a mentelmi jog mögé, ne bújjon el az emberek mögé, vállalja a felelősséget Magyar Péter!
Brüsszel egyelőre hallgat Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztése ügyében.
KIM: Érvényben marad a 62 év felettiek ingyenes fogászati ellátására vonatkozó szabályozás
A családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa nem támogatja a jogosulti korhatár emelését a fogászati ellátás...
Őrizetbe vették Magyar Péter erőszakra buzdító akciócsoportjának vezetőjét
Házkutatást is tartottak nála.
Magyar Péter a közmédia előtt rendez tüntetést, de bejelentkezése során az ATV-s műsorvezetőbe sikerült beleszállnia
Még mindig keresi az ember az összefüggést.
Politikai elemző: Magyar Péter kapkodva keresi azokat a témákat, amelyekkel a sajtóba tud kerülni
Magyar Péter kapkodva keresi azokat a témákat, amelyekkel be tud kerülni a sajtóba, címlapon tud lenni és amivel azt...
Magyar Péter Bangóné nyomdokain jár
A Magyar Péter által szombatra meghirdetett tüntetésen szép számmal lesznek jelen azok az ellenzéki botránypolitikus...
Rendőrök vittek el egy kisfiút a IX. kerületben, gyerekülést alkalmaztak az egyenruhások
Ketten is jöttek érte.
Kikelt magából a magyar híresség, az utcán tört-zúzott
Saját párja sem bírta megfékezni.
Gólyahír: Megszületett a TV2 sztárjának kisfia
Szerencsére a kicsi és az édesanya is jól vannak.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.