
Elemzés: JD Vance alelnök megcáfolta Magyar Péter legfőbb állítását és kiállt Brüsszellel szemben is Orbán Viktor mellett
A Deutsche Welle német televíziós hálózat Twitter-oldalán megjelent videóban egy egészen új Scholzot látunk. A szövetségi kancellárt nyugodt emberként ismerik, aki ritkán hívja fel magára a figyelmet érzelmi kitörésekkel. Annál meglepőbb tehát, hogy a brandenburgi Falkensee-ben megrendezett Európa-fesztivál során miként utasította rendre azokat a megjelenteket, akik háborúpártinak titulálták.
Amint Scholz a mikrofonhoz lépett, a tömeg elkezdett fütyülni, és háborús uszítónak titulálta a kancellárt, illetve azzal is megvádolták, hogy az ukrajnai orosz inváziót fokozta azzal, hogy fegyvereket és támogatást nyújtott Ukrajnának, és így közvetve felelős a háború áldozataiért.
A kancellár azonban magából kikelve elmagyarázta,
a háborút szító Putyin a háborús uszító. Ő szállta meg Ukrajnát kétszázezer katonával. Sokkal több katonát mozgósított. Saját polgárainak életét kockáztatta egy imperialista álomért. Putyin el akarja pusztítani és meg akarja hódítani Ukrajnát.
Ezekután a kancellár a hangadók felé fordult, és azt mondta, hogy
kedves bőgőmasinák, miközben ti azt kiabáljátok, hogy teremtsünk békét fegyverek nélkül, addig Putyin hihetetlen mennyiségű tankot, rakétát, cirkálórakétát gyűjtött össze, majd pedig mindet Ukrajnára irányította. Városokat, falvakat, vasútvonalakat és autópályákat rombol.
Címlapfotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Elemzés: JD Vance alelnök megcáfolta Magyar Péter legfőbb állítását és kiállt Brüsszellel szemben is Orbán Viktor mellett

Orbán Viktor: Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált

Szánthó Miklós: Zelenszkij már a Tisza vereségre készül, jöhet a magyar Majdan

J. D. Vance keményen üzent Brüsszelnek Budapestről: „Hagyják békén Magyarországot!”

„Európa egyik igazi államférfija” – J. D. Vance méltatta Orbán Viktort Budapesten

Szijjártó Péter: J. D. Vance látogatása is mutatja, hogy új aranykor kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok között

Orbán Viktor a Karmelitában fogadta J. D. Vance amerikai alelnököt

Orbán Balázs: újabb mérföldkő az amerikai–magyar aranykorban!

Menczer Tamás: a magyar energiabiztonságot megvédjük, a rezsicsökkentést és a védett árat fenntartjuk!

Hidvéghi Balázs: a teljes leválás az orosz energiahordozókról havi szinten akár mintegy 100 ezer forinttal növelhetné egy átlagos család kiadásait

Zúzzunk! − mondja Orbán Viktor, majd elindul a kocsijával, amelyben üvölt a zene

Válogatás nélkül fenyegetnek mindenkit Magyar Péter hívei