
Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra
Bauer Tamás, a Gyurcsány-párt alapítója, volt alelnöke, egykori vezető SZDSZ-es politikus nemrég a Klubrádiónak nyilatkozva elmondta, hogy szerinte Magyarországnak szüksége van a bevándorlásra és a bevándorlókra, hasonlóan a németek és más nyugat-európai ország példájához.
„Ha az ellenzéki pártok tisztességesen akarnak viselkedni, akkor nem tehetnek mást, minthogy helyeslik [az Európai Bizottság migrációs csomagját – szerk.] ... a társadalom elöregszik és mind a munkaerőben mind pedig a társadalombiztosítási rendszer finanszírozáshatóságában szüksége van a bevándorlásra. Igaz ez? Igaz! És mi a helyzet Magyarországgal? Magyarországnak is szüksége lenne bevándorlásra! Németországban azt mondják a kormánypártok, hogy évi 400 ezer bevándorlóra van szükség” – fogalmazott a Demokratikus Koalíció politikusa, üzenve az ellenzék pártjainak is.
Bauer Tamás azt is kiszámolta, hogy Magyarországon ez évi 50–70 ezer bevándorlót jelentene.
Ezután a magyar kormányt támadva hozzátette: „nem lesz Magyarországon addig működőképes egészségügy, amíg nem engedik a bevándorlást hivatalosan, legálisan. Na már most ezt a magyar kormány ezt már nem tudja”.

Fotó: MTI/Beliczay László
Végül a DK alapítója figyelmeztetett, hogy a baloldalnak egyértelműen támogatnia kell a brüsszeli migrációs javaslatokat:
Az ellenzéki pártok félnek, gyávák erről beszélni, azért hallgatnak ebben az ügyben, merő gyáváságból… én emlékszem arra, 2015-ben az első reakció, legalábbis a DK-nak, nagyon tisztességesek voltak, azt mondta még Gyurcsány személy szerint, hogy azt az 1500 menekültet minden további nélkül be tudja fogadni
– hangoztatta Bauer Tamás.
Ahogy arról a Magyar Nemzet beszámolt, az unió javaslata szerint Magyarországnak a határon kellene ellátnia a migránsokat, amíg a menedékkérelmüket elbírálják. Elképzeléseik szerint csaknem tízezer bevándorlót kellene egyidejűleg ellátnunk.
Brüsszel emellett a már korábban betelepülteket is újraosztaná. Megjegyzendő, hogy az Európai Parlamentben a migránsok kötelező szétosztásáról szóló javaslatot a magyar baloldali képviselők – Ara-Kovács Attila, Cseh Katalin, Dobrev Klára, Donáth Anna, Gyöngyösi Márton, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ujhelyi István – is támogatták.
Brüsszel tízezres migránsgettókat építene Magyarországon. Nem hagyjuk!
– szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken, a Kossuth rádiónak adott interjúban. A kormányfő szerint a megoldás pofonegyszerű: Európán kívül kell tartani a migránsokat, el kell bírálni a kérelmüket. Csak akarat kell hozzá.
Forrás: Magyar Nemzet

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben

Fidelitas-kongresszus - Latorcai Csaba: példátlan eredményeket hozott a Fidesz-KDNP kormányzása

Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet

Orbán Viktor: veszély van, Európa a háború küszöbén áll

Az USA kitoloncolná az ukránokat, Kijev pedig a frontra küldi őket

Magyarország és Dánia nemet mond a Migrációs Paktumra

Ukrajnában leleplezték a háborús maffiát

Zelenszkijig vezetnek az ukrán energetikai botrány szálai

Washingtoni siker: Orbán újabb ütőkártyát szerzett a választások előtt

Menczer Tamás helyretette Magyar Péter lakájmédiáját

Menczer Tamás: legyen a fiatalok lázadása az, hogy megvédik a hazájukat