
Deák Dániel: a Békemeneten többen voltak, a Fidesz jobban mozgósít
A 2009-ben még MSZP-s önkormányzati képviselőként jogerősen garázdaság miatt elítélt Barkóczi Balázs már a Demokratikus Koalíció szóvivőjeként és parlamenti képviselőjeként támadta a rezsicsökkentést. Gyurcsány Ferenc feleségének oktatási és kulturális árnyékminisztere a nyár közepén az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt fejtegette, hogy „a rezsicsökkentés már akkor is egy hazugság volt, legalábbis abban a formájában, ahogy ez Magyarországon megvalósult, amikor a kormány bevezette.”

Fotó: Barkóczi Balázs Hivatalos Facebook-oldala
Szerinte ugyan 2011-ben nagyon magas volt a gáz világpiaci ára, amit a kormány egy jogszabállyal korlátozott, amivel egyrészt magának szerzett népszerűséget, másrészt a veszteséges szolgáltatókat fillérekért felvásárolta. Barkóczi arra is hivatkozott, hogy 2013-tól a gáz szabadpiaci ára csökkenni kezdett, sőt 2016-ban már alacsonyabb volt, mint a rezsicsökkentett ár.
És most is egy hazugság, amikor kivezeti, és elhiteti a magyarokkal, hogy csak hétszeres áron juthatnak hozzá – hangoztatta Gyurcsányék árnyékminisztere. A műsorvezető közbevetésére, hogy az emberek a rezsicsökkentést úgy élték meg, hogy segítettek nekik, Barkóczi Balázs úgy reagált: „Hát, na jó, csak mellette kormányozni is kellene. Tehát (...) "És ilyen segítség semmit nem ér, és semmit nem számít.”
A rezsicsökkentés tagadása nem az első valósághamisítási kísérlete volt az árnyékminiszternek. A koronavírus járvány idején, 2020 december végén azt követelte a DK nevében, hogy a kormány „ne riogassa tovább az embereket az orosz vakcinával”, hanem oltson az Európai Unió által engedélyezett, biztonságos német-amerikai vakcinával. Barkóczi Balázs arra hivatkozott, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: hatezer ampullányi orosz vakcina érkezett Magyarországra.

Fotó: Barkóczi Balázs Hivatalos Facebook-oldala
A Gyurcsány-párti politikus azzal uszított az orosz oltóanyag ellen, hogy szerinte nem vizsgálták be, és nem rendelkezik uniós engedéllyel, továbbá „az orosz emberek és a tudósok is széleskörben elutasították.”
A valóság ezzel szemben az volt, hogy a magyar hatóságok aprólékos, mindenre kiterjedő és szakszerű vizsgálatoknak vetették alá az orosz vakcinát, mint ahogy később a kínai oltóanyagot is, és csak ezek után adhatták be az embereknek.
Szintén a világjárvány idején, 2020 májusában Facebook-videójában támadta a kormányt a DK szóvivője, amiért 36 milliárd forinttal támogatta a határon túli magyarokat.
Barkóczi szerint az Orbán-kormány a legnagyobb bajban szúrta hátba a magyarokat, mert „36 ezer millió forintot küld külföldre. (…) Egész életünkben keményen dolgozunk és adózunk, fizetjük Európa egyik legtöbb és legmagasabb adóit, majd, amikor bajba kerülünk, akkor a befizetett adónkból nem nekünk segítenek, hanem elküldik a határon túlra. Ilyen hitvány, gerinctelen és nemzetietlen galádságot még Orbán Viktortól és a Fidesztől is ritkán látunk. Orbán most annyi pénzt küld a határon túlra, amennyiből a 300 ezer munkanélküli fejenként 120 ezer forintot kaphatna, ilyen sok pénzről beszélünk. Ez pedig egyértelműen szégyen” – fogalmazott Barkóczi.
A határon túli magyarok elleni gyűlöletkeltés egyébként jól ismert a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által vezetett demagóg kampányából.
Emlékezetes, hogy a csaknem 18 évvel ezelőtt december 5-én rendezett népszavazás előtt olyan hazugságokkal riogatták a választókat, hogy a határon túli magyaroknak nyújtandó állampolgárság minden családnak havi 20 ezer forintjába kerülne, sokan elveszítenék a munkahelyüket, mások helyett fizetnénk adót.

Deák Dániel: a Békemeneten többen voltak, a Fidesz jobban mozgósít

Orbán Viktor: Köszönjük, Magyarország!

Zelenszkij is megjelent a tiszás meneten

A Békemenet ereje a bizonytalan szavazókig is elér

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

Menczer Tamás a Békemeneten: Kiállunk a hazánk és Orbán Viktor mellett - Videó

Sulyok Tamás: Március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe

Így buszoztatják a tiszásokat a nemzeti ünnepen

A balliberális média sem tudja leplezni a Békemenet méreteit

Semjén Zsolt: a kitüntettek életútja a magyar megmaradást szolgálja

Lázár János: Nehézsúlyú bokszmeccsre nem küldhetünk pehelysúlyú versenyzőt, egy Magyar Péterre nem bízhatjuk a jövőt!

Szijjártó Péter: Mi nem félünk sem az ukrán maffiától, sem az ukrán verőlegényektől!