Gyurcsány pártja és a guruló dollárok: Itt az újabb bizonyíték

Döbbenetes, amit a dollárbaloldal csinál, ugyanis egy Facebook-posztbó kiderült, hogy a Magyarországot nyíltan támadó, Joe Biden embere, David Pressman amerikai nagykövet Botka László szegedi polgármesternél járt. Érdekesség, hogy ugyanezen a napon érkezett a Gyurcsány-párt is Szegedre, és ugyanezen a napon jelentette be Gyurcsány, hogy Szegeden Botka László lesz a polgármester-jelölt 2024-ben - írta meg az Origo.

Botka úgy tűnik, elég jó hangulatban beszélgetett a hazánkat durván támadó Pressmannal:

Vadai Ágnes, akit a Gyurcsány-párt az európai parlamenti választásokon harmadik helyre tett a pártlistán, szintén áradozott a szerdai napról:

Gyurcsány Ferenc pártja láthatóan szándékosan szervezte ugyanarra a napra a frakcióülést, mint amikor Botka László fogadta az amerikai nagykövetet.

Mint arról az Origo korábban beszámolt, az új amerikai nagykövet legfőbb célja hazánkban, hogy folyamatosan ellenőrizze a több milliárd forintos kampánytámogatást kapó dollárbaloldalt. Joe Biden embere korábban magához rendelt két magyar bírót is, hogy többek között így próbálja befolyásolni a magyar belpolitikát. David Pressman a szabadon működő magyarországi újságokat is megtámadta, végül a HírTV tette nevetségessé a túlmozgásos áldiplomatát.

2023. március 30. 14:05
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Kilencéves kisfiával menekült a lángok elől egy édesapa vasárnap délután Gyálon, miután kigyulladt az otthonuk. Egy ...
Át akarta úszni az Ónodi tavat, de belefulladt egy 49 éves férfi. A barátai hiába kérték, hogy ne menjen be a vízbe,...
Kiugrott a mozgó vonat ablakából egy tízéves kisfiú Taktaharkány közelében. Úgy tudjuk, a gyerek állami gondozásból ...
Szörnyethalt egy 28 éves nő, miután autójával fékezés nélkül egy kamion vontatmányának csapódott hétfőn reggel az M1...
Halálra késeltek egy 28 éves férfit hétfőn hajnalban Budapesten, az Akácfa utcában. A gyilkosra a rendőrök akkor csa...