
Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó
Gyurcsány Ferenc bábja, Karácsony Gergely és annak pártja kedden tette közzé a Pride közeledtével az LMBTQ-vállalásaikat. Karácsonyék Gyurcsánnyal közös listán indulnak tehát ez egy közös program. A programot az a Barabás Richárd tette közzé, aki évek óta nyílt LMBTQ-propagandát folytat. Mindezek mellett azon az Újbudán alpolgármester, ahol nagyon súlyos pedofilbotrány tört ki. Barabás az utóbbi ügyben mélyen hallgatot.
A Barabás által közzétett programban többek között az szerepel, hogy
A teljes programot elolvasva teljesen világos, hogy azt a Soros-féle LMBTQ szervezetek írták. A párbeszédes Barabás pedig azért is támogatja annak bevezetését, mert csak így kaphat a pártja külföldről finanszírozást.
Brüsszel nagyobb sebességre kapcsolta a szélsőliberális LMBTQ-befolyásolást
Mint arról korábban beszámoltunk, miközben az Európai Unió súlya folyamatosan csökken a világban, Brüsszel a valós problémák megoldása helyett vagy újakat generál (bevándoroltatás, Oroszország és Kína elleni szankciók) vagy pótcselekvéssel, például a szélsőliberális indoktrinációval foglalkozik.
A Tűzfalcsoport szerint ennek ékes példája a 2020-2025-ös LMBTQ-stratégia, amelynek keretében súlyos pénzeket – emeljük csak ki: az uniós adófizetők euróit – költik társadalom-mérnökösködésre, érzékenyítésre és befolyásolásra.
Mindezt azzal a felkiáltással, hogy az olyan ügyek, mint a homoszexuálisok örökbefogadása, az iskolai LMBTQ-propaganda vagy a transzsportolók támogatása politikai és gazdasági szempontból egyaránt erősítik Európát.
A stratégiából nem derül ki: Hogyan? Hiszen ezek a kérdések nem befolyásolják a GDP növekedését, és a Nyugaton kívül senkit nem érdekelnek. Másfelől, ha az Európai Bizottság komolyan gondolja, hogy pozitívan kell diszkriminálni a magukat LMBTQ-érintettnek kiadó migránsokat és bűnözőket, illetve, hogy az EU diplomáciai és külgazdasági eszköztárát az LMBTQ-lobbi szolgálatába kell állítani, az inkább gyengíteni fogja a közösséget.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A Tűzfalcsoport szerint bár a stratégia szerint a másság, a sokszínűség érték, a célkitűzései valójában ezzel szöges ellentétben állnak. Az egészet áthatja az intolerancia, és a demokrácia semmibevétele.
Az egyik fejezet konkrétan arról szól, hogy a nemzeti jogalkotásokat megkerülve, Brüsszelből kell kikényszeríteni bizonyos intézkedéseket, például a melegházasság elfogadását. Mindezt úgy, hogy jogászkodással a személyek és a tőke szabad áramlásának uniós alapelvével összeférhetetlennek mondják ki azt, ha egy tagállam nem ismeri el a szivárványcsaládokat.

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren

Orbán Viktor irányt mutatott a jövő évre

Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó