Gyurcsány: amíg van esély megfordítani a történelem kerekét, addig küzdeni kell

Amíg van esély megfordítani a történelem kerekét, addig küzdeni kell - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a párt politikai tanácskozásán, szombaton, a választási eredményeket értékelve.

2022. április 09. 12:16

A pártelnök azt mondta, az elmúlt 30 év legsúlyosabb vereségét szenvedte el a demokratikus oldal, a vereség megrendítő. Nemcsak az ellenzéki pártok szenvedtek verséget, hanem az igény a szabadságra, az európai hazára, a polgári eszmékre, egy a sikerét a jövőben kereső nemzetre, "egy polgári Magyarországra" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ezt kár vitatni.

Úgy vélte, "zavaros" hetek-hónapok jönnek, bunkósbottal, kínos csenddel, bűnbakképzéssel és szerecsenmosdatással.

A verség okait vizsgálva azt mondta, nem két, egymással szemben lévő frontvonal van, hanem az Orbán-rendszer "körbekerítette", "ostromzár alá vette" a "kedves, diffúz hálózatot", ami az ellenzéket jellemzi. Az ostromgyűrű a politikus szerint a pártfüggetlen jellegét elvesztő államhatalomból, a hatalmon lévő szolgálataira épülő választási törvényből, az anyagi és infrastrukturális különbségekről és a diktatúrákra jellemző nyilvánosságból áll össze.

A politikus szerint az "emelkedett lelkű politikai trubadúrok" több javaslatot is megfogalmaztak a folytatással kapcsolatban, például, hogy ne vegyék fel a mandátumukat a képviselők, vagy ne éljenek bizonyos jogosítványaikkal. A pártelnök szerint ez "öncsonkítás" lenne, a fegyver letétele.

A politikus "vérlázítónak" nevezte azokat a vádakat, hogy az ellenzék nem is akart győzni. A hatpárti együttműködésről azt mondta, az egy megőrzendő eredménye az elmúlt éveknek, "együtt kell maradni". Hozzátette: sokan vitatják, hogy az együttműködésben volt-e helye a Jobbiknak, de szerinte az orbáni önkény alternatívája a hazafias, demokratikus ellenzék és abba a jobbközéptől a szabadelvűkig mindenki beletartozik, "a demokrácia ebben a tekintetben szélesebb közös nevező, mint a politikai irányultság". Megalapozatlan, nemtelen támadásnak nevezte, hogy a Jobbik több szavazót vitt, mint amennyit hozott az együttműködésbe.


Az előválasztásról azt mondta, az teljesítette azt a feladatát, hogy egységet teremtsen a versengő pártok között, de sokszor végül nem a legjobb jelölt indult, hanem az, aki mögött erősebb pártkoalíció állt fel. Emellett az előválasztás nem teljesítette azt a reményt, hogy aktív és elkötelezett sokaságot hoz majd létre, ami elkíséri a választásig az ellenzéket.

A miniszterelnök-jelölt kiválasztásnál az önazonosság megtagadásának, az identitás feladásának nevezte, hogy jobboldali jelöltet választottak, aki mögött nem volt szervezett politikai háttér. Felhívta a figyelmet arra: a jelölt személyén keresztül jelenik meg a képviselt politika, így valójában az előválasztás második fordulójának éjszakáján elvesztették a későbbi győzelem esélyét.

Gyurcsány Ferenc szerint öngyilkosság volt, hogy olyan jelöltet választottak miniszterelnök-jelöltnek, aki le akarta váltani az ellenzéket, ami élén győznie és kormányoznia kellett volna. Hozzátette: menti a jelöltet, hiszen ő elmondta az elképzeléseit és mégis őt választották, és csak Dobrev Klára mondta azt, hogy a jelölt alkalmatlan. "Dobrev Klárával győztünk volna" - szögezte le.

A jövőről szólva elmondta, létrejött a hat párt között a választási politikai egység, de ahhoz, hogy jobb eséllyel szálljanak küzdelembe, létre kell hozni a stabilabb, politikai és érzelmi egységet is az együttműködő pártok között. Felhívta a figyelmet a pártszervezés fontosságára és arra, meg kell mutatniuk, van egy másik ország, és amíg ezt nem mutatják meg a választóknak, addig vereséget fognak szenvedni.

Úgy vélte, egységesebb és szervezettebb, vezetettebb ellenzék kell a következő években, a parlamenti mandátumból eredő plusz erőforrásokat pedig arra kell fordítani, hogy eleven, színes közösségi világot létrehozva többen kapcsolódhassanak be a jó haza, a politika szolgálatába.

Úgy vélte, a "gyucsányozás" a miniszterelnök szájából a gátlástalanság megnyilvánulása, az ellenzék részéről pedig az intellektuális és erkölcsi silányság kérdése. Szerinte a "Gyurcsány" már egy jelző lett, a küzdés, a kitartás szinonimája és arra bíztatta az embereket, küzdjenek, tartsanak ki, merjenek gyurcsányok lenni, építsenek pártot, ne hátráljanak. "Legyetek Gyurcsányok" - szólított fel.

Kifejtette: a vereség után nem magyarázkodni kell, bűnbakot keresni, hanem szembefordulni és küzdeni, kompromisszumok nélkül és becsületesen, és a DK ezt fogja tenni. "Mi előre megyünk és nem hátra" - jegyezte meg.

Szólt arról is, a demokratikus ellenzék oldalán nem a változatosság hiányzik, hanem a stabilitás. A gyerekem iskolai tolltartójában nincs annyi szín, mint ezen az oldalon - jegyezte meg. Az ellenzéki pártok számára kevesebb önzést és több közös felelősségvállalást tart szükségesnek, "ha nem így lesz, a haza nem fogja túlélni".

MTI/Fotó: Facebook

LED fal, kiterjesztett valóság és új adástervező rendszer: jelentős technikai fejlesztések a TV2-nél
A TV2 Csoport, hazánk vezető televíziós társasága megalakulása óta törekszik arra, hogy a legmodernebb technológiai ...
Földbe csapódott egy ejtőernyős Székesfehérváron
A férfi ernyője nem nyílt ki.
Nyomoznak a halála miatt
Még mindig kérdés, hogy ki a felelős Berki Krisztián haláláért. A médiaszemélyiség drogot fogyasztott halála előtt. ...
Több százan kísérték utolsó útjára
Berki Krisztián barátai megtörten álltak a ravatal előtt. Mindegyikük egy-egy szál hófehér virággal rótta le tisztel...
Egy komposztáló gödörben volt az eltűnt üzletember Szigetszentmártonon - Fotók
Újabb információk kerültek a nyomozók birtokába, ennek köszönhető, hogy megtalálták.
Újabb áldozatok: ismét támadások érték Mikolajivet
Az orosz hadsereg ágyúzásának következtében több tömbház és kocsi is megsemmisült Mikolajiv városában.
Végignézték társuk halálos zuhanását Székesfehérváron
Meghibásodott a fő- és a tartalék ernyő is, ezért halhatott meg egy 50 éves férfi a börgöndi repülőtéren.
Megvan a Cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díj nyertese
A szomorúság háromszöge című svéd vígjátéknak, Ruben Östlund rendezésének ítélte az Arany Pálmát szombat este a 75. ...
Szabálytalankodott kocsijával, majd a Dunába ugorva menekült
Szabálytalan autós menekült a rendőrök elől Óbudán. A sofőr egy zsákutcában kiugrott a kocsiból, és a Dunába ugorva ...
Légvédelmi rakétákat küld Lettországnak Spanyolország
Spanyolország légvédelmi rakétákat és mintegy száz katonát küld Lettországba, hogy a NATO missziójának keretében erő...