tragédia

Gyönyörű vízesésnél zuhant vesztébe a fiatal lány

A fiatal lány egy Instagram-felhasználók által közkedvelt gyönyörű, eldugott helyen zuhant a mélybe, ahol belehalt a sérüléseibe. 

Ausztrália Queensland régiójának északi része közkedvelt a turisták és a kirándulók között. A területen található az Izabella vízesés, amely egy eldugott kincsként van számontartva. Sokan csak azért kirándulnak oda, hogy remek képeket készítsenek magukról közösségi oldalukra.

Az egyelőre nem tudni, hogy hétfőn egy 19 éves lány is fotózni ment-e oda, csak azt tudni, hogy lezuhant a vízesés mellől. A lány nem volt egyedül, a mentőket társai azonnal riasztották, akik hamar a helyszínre is értek. Sérülései azonban túl súlyosak voltak, már nem lehetett rajta segíteni. A hatóságok azt közölték, hogy ugyan voltak vele mások is, idegenkezűség gyanúja nem merült fel az ügyben.

Fotó: Instagram

A térség parlamenti államtitkára, Michael Healy Facebookon emlékezett meg az áldozatról. Azt írta, hogy sajnos egy manundai fiatal vesztette életét az Izabella vízesésnél. Kifejezte együttérzését a lány családjának és barátainak, majd azzal folytatta, hogy az északi térség a természet egy játszótere, amely túlcsordul szépséggel és kalandokkal. Azonban ezek a kalandok néha veszélyt is jelenthetnek, ezért felhívja mindenkinek a figyelmét, hogy ha arra kirándul, legyen kiemelten körültekintő. 


A vízesés egyébként csak 56 kilométerre található az „Ördög Medencéje” névre keresztelt tótól, amely 19 emberéletet követelt 1950 óta. A tóban az úszás tilos, mivel a helyi őslakosoknak egy szent, de elátkozott hely – írja a Daily Mail.

Címlapfotó: Illusztráció / Instagram / @milliehansenn

2022. május 03. 13:57
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...
Több ember életét is veszélyeztette amikor a tilos jelzés ellenére sínekre hajtott egy nő Kisteleknél. Az érkező von...