
Meghalt Chuck Norris
Sokáig csak a szűk család és a baráti köre tudott arról, hogy kisbabát vár. Nem akarta világgá kürtölni a boldogságát, amire nagyon sokat várt. Két évig sikertelenül próbálkoztak a család bővítésével, aztán belevágtak a lombikprogramba. A harmadik beültetés után hatalmas meglepetés érte őket: a kilencedik hetes vizsgálaton kiderült, hogy hármas ikreket várnak, ám a következő ultrahangon már csak egy babát mutatott.
„Eddig csak olyan képeim voltak a terhességemről, amiket én készítettem a barátnőimnek, a családtagjaimnak, ráadásul otthoni környezetben. Ám szerettem volna egy szép sorozatot, amit egy nap majd büszkén megmutathatok a kisfiamnak. A babát március elejére várjuk, a nevét viszont még nem tudjuk. Szerencsére már csak kettő között kell dönteni - mondta Szilvi a Tenyek.hu-nak.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?