
XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Az ausztrál pedofil több gyereket megrontott, valamint a saját kutyájával is fajtalankodott. Ez azonban nem volt elég számára, ugyanis az interneten megosztotta másokkal beteges vágyait, miszerint halálra erőszakolná az újszülötteket, ha tehetné - írta a Daily Mail.
A rendőrség nemrégiben letartóztatta a 29 éves férfit, majd 14 bűncselekmény elkövetésével vádolták meg. A Gosfordi Kerületi Bíróságon november 25-én az összes vádpontban bűnösnek találták, így vélhetően nem fog már veszélyt jelenteni a társadalomra.
A férfi a 20-as évei elején bántalmazta első áldozatát, egy négyéves gyereket Nararában. A tárgyaláson kiderült, hogy a pedofil a gyermek előtt maszturbált, majd a következő években szexuálisan zaklatta őt.

Fotó: Illusztráció
A molesztálásról készült képeket és videókat más pedofilokkal is megosztotta a Telegramon és a Grindren.
Második áldozata egy 13 éves fiú volt, akivel Instagramon ismerkedett össze, őt egy nyilvános mosdóban zaklatta szexuálisan, majd videókat készített róla.
Harmadik áldozata egy 14 éves fiú volt, munkatársának a gyermeke, akit egy táborozás során bántalmazott szexuálisan.
A férfi december 1-jén áll bíróság elé ítélethirdetésért.
Korábbi cikk:

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság