
Egy papuccsal verte halálra barátnője kétéves kislányát
Gyomorforgató élményben volt része július 21-én a SunExpress török-német légitársaság egyik légi utaskísérőjének. A repülő Ankarából tartott Düsseldorfba, a legénység azonban felszállás után megéhezett, így nekiálltak reggelizni - írta a Daily Mail.
Teljesen szokványos menü volt terítéken számukra, ami salátából, zsemléből és egy adag zöldséges ravioliból állt. Az egyik légi utaskísérő mit sem sejtve falatozott, már el is fogyasztotta a menüje felét, amikor megpillantott egy kígyófejet a tányérján. A zöldségek között szinte kivehetetlen volt a krumpli nagyságú hüllőfej.
A légitársaság azonnal felfüggesztette a szerződését a Sancak Inflight étkezési vállalattal, és vizsgálatot rendeltek el az ügyben. Ez már nem az első eset, a cég ételeiben korábban penészt és csigákat is találtak.
A Sancak Inflight azonban határozottan tagadja, hogy a kígyófej tőlük származik.

Egy papuccsal verte halálra barátnője kétéves kislányát

Szabadon engedték az Északi-tengerben Timmyt, a hosszúszárnyú bálnát

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón