
A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot
Egy, a környéken közismert koreai étteremből rendelt magának ennivalót egy pár szombaton New York-ban.
Keleties marhahúslevest kértek házhoz, amikor azonban a futár meghozta az ételt, és felbontották, horrorisztikus látvány fogadta őket. Egy patkány volt ételükben – számolt be a New York Post.
„Egy évtizede járunk ebbe az étterembe, és egyébként is büszke támogatói vagyunk az ázsiai kultúrának” – írta a közösségi oldalán Eunice Lucero-Lee, aki hozzátette, ez az eset nem faji kérdés, és bárkivel, aki erre próbálja felhasználni a történteket, meggyűlik a bajuk.
A pár pert indított az étteremmel szemben, akik szerint nincs értelme annak, amit a felháborodott vendégek állítanak. Egy videót is feltöltöttek, hogy miként folyik náluk a munka, szerintük kizárt, hogy egy patkányt ne vegyenek észre a konyhában dolgozók.
A Gammeeok felhívta a figyelmet, hogy a pár hat évvel ezelőtt egy másik koreai vendéglátóhelyről már írt rosszakat az interneten, akkor egy légy volt a levesükben.
„Most törölték ezt a véleményt. Vajon miért?” – tette fel a kérdést az étterem.

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni