
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
A tájékoztatás szerint a négy 13 éves gyermek este 20 óra után a Stuttgarttól mintegy 20 kilométerre keletre fekvő Remshaldenben felmászott a helyi sportcsarnok tetejére.
Az aaleni rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy a gyerekek mintegy hét méter magasból zuhantak le egy tetőablakon keresztül.
Helikopterrel vitték őket kórházba.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A rendőrség vizsgálja, hogy miért és hogyan másztak fel a tetőre - derült ki a közleményből.
A mentőakcióban három helikopter, két rendőrjárőr, 40 tűzoltó vett részt hét járművel, a hatóságok továbbá számos mentőautót vezényeltek a helyszínre.
Forrás: MTI

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló