
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
A 35 éves Monica Cannady és két fia, a 9 éves Kyle Milton, a mindössze 3 éves Malik, illetve 10 éves nővérük az amerikai Michiganben éltek.
Oakland megyei seriff nyilatkozata szerint a nőt és fiait vasárnap egy mezőn, otthonuktól nem olyan messze, holtan találták, a hidegben halálra fagytak. Mint kiderült, az anya mentális problémákkal küzdött és valószínűleg azért menekült el a kicsikkel, mert azt hitte, valaki meg akarja ölni őket. A kislányt a közelben parkoló autóban bujkált, ő túlélte a tragédiát, majd bekopogott egy házhoz, és elmondta, hogy mi történt.

Fotó: CrimeOnline
A boncolások megállapították, hogy Cannady és két fia hipotermia következtében haltak meg, a lány állapota stabil.
A gyerekek apját 2021-ben meggyilkolták, valószínűsíthetően az ebből eredő trauma okozhatta az anya elmezavarát – írta meg a CrimeOnline.

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról