
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Kedden kezdődött el a bírósági tárgyalása az amerikai Massachusetts-ben élő 35 éves Thadius McGrath-nek, aki június 8-án kivégezte barátnőjét az asszony gyermekei szeme láttára – írta meg a Crime Online.
Thadius McGrath először megverte barátnőjét, a 31 éves kétgyermekes édesanyát Samantha Rementer-t, majd egy pisztollyal arcon lőtte. Miután azonban a lövés nem bizonyult halálosnak a kegyetlen McGrath más módszert választott Samantha életének kioltására: megfojtotta egy lámpazsinórral.
Ezután az ámokfutó felhívta az apját és bevallotta neki, a gyilkosságot, majd azt mondta magával is végez.
McGrath be is váltotta ígéretét és valóban megpróbálta magát fejbe lőni, ez azonban nem sikerült, csupán arcon lőtte magát.
McGrath anyja fia hívása után értesítette a rendőröket, akik azonnal kimentek Samantha RementerNorthampton Township-i otthonába, ahol egy ötéves, vérrel borított kislány, Samantha idősebb gyermeke nyitott nekik ajtót. A kislány azt mondta a rendőröknek, hogy Thadius megölte az édesanyját, mert bosszantotta őt, ezután meglőtte saját magát is.
Az ötéves gyereken kívül az asszony másik gyermeke, egy kétéves kislány is otthon volt, őt az etetőszékben ülve találták meg a rendőrök.
McGrath a tárgyaláson bűnösnek vallotta magát, ellene a vád gyilkosság és kiskorúak veszélyeztetése. Ítélet egyelőre nem született ügyében, tárgyalása július 7-én folytatódik – számolt be róla a Philly Voice.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott