
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

A people.com csütörtöki cikke szerint gyerekkori barátnőjét gyászolja a brit uralkodó.
A 96 éves korában elhunyt Lady Myra Butterrel egészen kiskorukban ismerkedtek meg, és máig baráti viszonyt ápoltak.
A szoros kapcsolatot a királyi családhoz fűződő rokoni szálak is indokolták, hiszen Fülöp herceg egyik unokatestvére volt Lady Myra.
Esküvőjén 1946-ban Erzsébet is részt vett, később pedig úszni jártak együtt rendszeresen.
Korábban egy interjúban úgy fogalmazott, a királynőnek nagyon jó humorérzéke volt egész életében.
A brit uralkodót az utóbbi időben sok veszteség éri. Még tavaly tavasszal meghalt férje, Fülöp herceg, az év végén pedig két hűséges udvarhölgyétől is el kellett búcsúznia.
Címlapfotó: The Royal Family/Facebook

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót