
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Piotr Antoni Skiba ügyészségi szóvivő a gyanúsított hétfői kihallgatása után újságíróknak elmondta: törvénytelen fegyvertartással azért gyanúsították meg Szymczyket, mert 2022 végén, ukrajnai útjáról hazatérve, a határ átlépésekor nem jelentette a vám- és adóügyi hatóságoknak, hogy magával hozott egy RGW-90 típusú gránátvetőt.
A „sok személy élete és a testi épsége gondatlan veszélyeztetésének”, valamint jelentős vagyoni károk előidézésének gyanúja pedig amiatt merült fel, hogy Szymczyk a gyanú szerint kibiztosította a gránátvetőt – mondta el a szóvivő.
A tábornoknak felrótt cselekedetek miatt akár öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Szymczyk a Radio Eska kereskedelmi rádiónak hétfőn elmondta: a kihallgatáson nem nyilatkozhatott az ügyben megfogalmazott gyanú kapcsán, mert a bizonyítóanyag titkosított. Hozzátette: a szolgálati és államtitok alól őt felmentő belügyminiszteri határozat bemutatását kérte az ügyésztől, aki azonban nem rendelkezett ilyen dokumentummal.
A tábornok 2022 decemberében járt ukrajnai munkalátogatáson, melynek során hivatali partnereitől ajándékba kapott egy használt, az ukrán fél állítása szerint üres és működésképtelen gránátvetőt. Mint még 2022-ben a Rzeczpospolita napilapnak elmondta, a fegyvert hazatérése után a varsói irodája melletti helyiségben át akarta helyezni, s amikor megemelte, az felrobbant, és Szymczyk könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az előző, a Jog és Igazságosság (PiS) párt által vezetett kormány idején folytatott ügyészségi eljárásban Szymczyket károsult személyként tartották számon.
Forrás: MTI

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit