
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
Továbbra sem dönthet egyedül Britney Spears, a Los Angeles-i bíróság elutasította kérelmét, miszerint töröljék el apja felügyeleti jogát felette. A most 39 éves énekesnő 13 évvel ezelőtt került mentális problémái miatt apja gyámsága alá, ami azt jelenti, hogy hiába keres dollármilliókat, mégsem költheti a pénzét arra, amire szeretné, és azt sem tudja befolyásolni, hogy az apja miként kezeli a vagyonát.
A helyi sajtó beszámolója szerint az énekesnő ügyvédje, Samuel Ingham hiába állt ki védence mellett a Los Angeles-i bíróságon, nem tudta elérni, hogy Jamie Spearstől el vegyék a jogot, hogy lánya vagyonát felügyelje.

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban