Gyakoribbá válhatnak a zombitüzek

A klímaváltozás hatására gyakoribbá válhatnak a teleket túlélő, majd tavasszal új erőre kapó „zombitüzek” a bolygó legészakibb területein, ahol az éghajlat gyorsabban melegszik, mint bárhol máshol a világban.

Holland és alaszkai kutatók egy műholdas felvételekre, dokumentált villámcsapásokra, emberi jelenlétre és infrastruktúrára épülő számítógépes algoritmust hoztak létre, hogy felmérjék a tajgát sújtó zombitüzek mértékét.

Számításaik szerint 2002 és 2018 között az Alaszkát és a kanadai Északnyugati területeket sújtó lángok átlagosan nagyjából 1 százalékáért a zombitüzek voltak a felelősek. Volt egy év, amikor a régiót perzselő lángok 38 százalékának hátterében ilyen tüzek álltak.

„Tudjuk, hogy a tűzszezonban a villámlás és az ember idézhet elő tüzet. Most pedig egy újabb tényezőt azonosítottunk” - mondta Sander Veraverbeke, az amszterdami Vrije Universiteit ökológusa, aki a Nature című folyóiratban publikált tanulmány társszerzője volt.

„Ha a szezon elején olyan helyen alakul ki tűz, amelyet az előző évben felperzseltek a lángok, és se villámlás, se ember nem idézhette elő a tüzet, akkor csak is egy áttelelő tűzről lehet szó” - tette hozzá a szakember.

Veraverbeke szerint ahogy az éghajlatváltozás hatására kiszáradnak a tájak és egyre vadabbá válnak a nyári tüzek, ezek a zombitüzek valószínűleg egyre rendszeresebbé válnak.

Az elmúlt években Szibériában is észleltek zombitüzeket. Veraverbeke szerint az új algoritmust egy adott térségre vonatkozó adatokkal is lehet használni, például műholdas felvételek révén felmérni a zombitüzek mértékét Oroszország északi részén.

A szakemberek szerint ha a vizsgált régiókban megszaporodnak a bozóttüzek, akkor jóval nagyobb mennyiségű üvegházhatású gáz kerülhet a légkörbe.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. május 20. 08:47
A berendezések valószínűleg nem voltak megfelelően karbantartva.
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími–ko...
Drámai híreket közöltek az egyik legnépszerűbb lakóról.
Egy-két kilót bárki le tud adni. öt-tíz kiló már küzdelmes. De hogy 40?! Szinte elképzelhetetlen orvosi segítség nél...
family
50 évvel ezelőtt meghozta élete legnehezebb döntését. A honvágyból és a gyökerekből született erő zenévé formálódott...
family
Csontmágiával és energiahatványozással még nem sokan próbálták megnyerni a Szerencsekereket, de hétfő este ez is meg...
family
KAPU TIBOR HAZATÉRT - Magyar zászlóval a kezében lépett ki a repülőből. A magyar űrhajós, aki milliók szívét rabolta...
family