gulyás gergely

Gulyás Gergely: Soha nem volt hasonló mértékű infláció az euróövezetben

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a péntek délelőtti kormányinfón elmondta, a háborús és gazdasági helyzetet értékelte csütörtökön a kabinet - írta a Magyar Nemzet

2022. június 17. 10:25

Soha nem volt akkora infláció az euróövezetben, mint a mögöttünk hagyott hónapban, Amerikában rekordinfláció van, 40 éve nem tapasztaltak ilyet. A háború miatt drasztikusan emelkedtek az energiaárak – tette hozzá. Minél közelebb van valaki a háborús övezethez, ennél nagyobb az infláció. A háborús infláció akkor szűnik meg, ha béke lesz – mondta.

Hozzátette azt is, akik a legközelebb vannak a háborús térséghez, ott a legmagasabb az infláció, hazánknak ezzel is számolnia kell. Mint mondta, Magyarországon a kormány a lehető legtöbbet teszi az infláció elleni küzdelemben. A rezsicsökkentés és az árstopok nélkül 5-6 százalékponttal magasabb lenne a drágulás. Az élelmiszerárstopot és a benzinárstopot októberig, a kamatstopot pedig év végéig hosszabbították meg, a lejáratkor ismét vizsgálják majd az intézkedéseket.

A miniszter felhozta, hogy Brüsszel kritizálta a benzinástopban azt, hogy csak magyar rendszámú autókkal lehet igénybe venni. Gulyás Gergely azonban jelezte, hogy 2006 környékén Olaszország egy tartományában is hoztak hasonló intézkedést a benzinturizmus ellen, és ott a bíróság végül az olaszoknak adott igazat. Gulyás Gergely tájékoztatása szerint jövő pénteken rendezik meg a következő uniós csúcstalálkozót, a kormány álláspontja ugyanakkor továbbra is az, hogy csak olyan döntéseket, szankciókat hajlandó támogatni, amelyek nem fájnak jobban Magyarországnak és Európának, mint azoknak, akiket szankcionálni akarnak.

Mint mondta: „Brüsszel eddigi döntései hozzájárultak ahhoz, hogy az infláció rekordmagas legyen, növelik az árakat, a gázembergó esetén pedig Európa egészének ellátása kerülne veszélybe.”

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy jövő héten pénteken lesz uniós csúcstalálkozó. Az unió egysége fontos, de csak olyan szankciókat támogatunk, amik nem fájnak jobban Európának, mint a szankcionálandó félnek – mondta.

„Éppen ezért továbbra is arra szeretnének mindenkit felhívni, hogy térjenek vissza a Versailles-i konszenzushoz, amely azt jelentette, hogy Oroszországgal szemben szankciókat alkalmazunk, de ezek a szankciók az energetika területét nem érintik” – mondta.

A miniszter arra is kitért, hogy a hamarosan megtartandó uniós pénzügyminiszterek ülésre is kötött mandátummal érkezik Varga Mihály. A globális minimumadó ugyanis arra kényszerítené hazánkat, hogy duplázza meg, emelje kétszeresére a vállalkozásokat terhelő adókat. Ezzel Magyarország adóelőnyét is elveszítené, a vállalkozásoknak pedig olyan plusz terheket jelentene, amit egy normális gazdasági időszakban is nehéz lenne elviselni – magyarázta a tárcavezető.

A kormány tehát nem támogatja a globális minimumadó bevezetését – szögezte le. Gulyás elmondta, eleinte Budapest is támogatta az ötletet, mert a nagy multicégek adóelkerülést is megakadályozta volna. Viszont később a nagy multinacionális cégek kikerültek a javaslatból, rájuk ez nem fog vonatkozni, ezért a tervezet egyensúlya megbillent.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Mire számít a gázembargóval kapcsolatban a kormány? – szólt az első kérdés, melyet a köztévé tett fel. A gázembargó Gulyás Gergely szerint a nyugati gazdaságok jó részét is érinti, így reménykedik, hogy a józan ész győz, és nem döntenek ilyenről az unióban.

A Ryanair-rel szemben fogyasztóvédelmi eljárás indult, minden esetet vizsgál a kormány, amikor a cégek át akarják terhelni az extraprofit-adót az ügyfelekre” – árulta el Gulyás Gergely. A cég vezérigazgatójának kifakadásáról elmondta, hogy aki így kommunikál egy miniszterrel, az utasokkal is valószínűleg így fog kommunikálni. „Aki tehát teheti, válasszon egy konkurens céget” – javasolta a miniszter.

Milyen konkrét változtatásokat tervez a kormány, hogy megérkezzenek a visszatartott uniós pénzek – kérdezte az ATV tudósítója. Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy Magyarország azt vállalta, hogy 15 százalék alá viszi az egyszereplős közbeszerzések arányát. – Minden szakmai kritikát fogadunk, és ajánlunk megoldási javaslatot – szögezte le a miniszter. „Nem volt szó arról, hogy elvonások lennének a humánszférában” – kommentálta a Népszava egyik cikkét kérdésre válaszolva Gulyás Gergely. A baloldali napilap arról írt, hogy Pintér Sándor egy zárt megbeszélésen arról beszélt, hogy nem lesz pénz az orvosok és a tanárok béremelésére.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt kérte a baloldali politikusoktól, hogy ne blokkolják az uniós források Magyarországra érkezését, mert ezzel a béremeléseket is veszélyeztetik. Gulyás Gergely szerint jól állunk a háborús helyzet kezelésével, de szükség lenne a visszatartott uniós pénzekre. A kormányhivatalokban való leépítésekről szóló hírt Gulyás Gergely álhírnek minősítette. A miniszter jó ötletnek tartja a Fidesz-frakció által előkészített törvénymódosítást, mely alapján egy napon tartanák a 2024-es EP, és önkormányzati választásokat. Szerinte az ellenzék is jól jár ezzel, ha igaz, amit állítanak az erőviszonyokról. „Mandátumot nem rövidít, az ország pénzével viszont spórolunk” – összegezte Gulyás.

A dugódíj bevezetése kapcsán a miniszter kiemelte: a kormány továbbra sem támogatja a dugódíjat. Bár Demszky Gábor volt főpolgármesterként tett ilyen vállalásokat, szerintük azonban nem kell anyagilag ellehetetleníteni azokat, akik autóval járnak. Kérdésre válaszolva a miniszter azt is megjegyezte, hogy sem a kormánynak, sem a polgármesetereknek, még liberális polgármestereknek sem javasolná, hogy életvezetési szabályokat adjon. Mindenki olyan közlekedési módot válasszon, amelyet jónak lát - rögzítette.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e változás októberig a benzin árát illetően, Gulyás elmondta: amíg a hozzáférés biztosított, addig valamilyen formában a mérsékelt 480 forintos árakat fenn lehet tartani.

Hogy kapnak-e az önkormányzatok támogatást vagy valamilyen kompenzálást az önkormányzatok most, hogy kivonták azokat a rezsicsökkentés alól, Gulyás Gergely úgy reagált: természetesen fognak erről tárgyalni, és lesz olyan is, ahol valamilyen részbeni hozzájárulást adnak a megnövekedett árakhoz. Ennek ellenére azonban látni kell, hogy ez a döntés nem csak az önkormányzatoknak, hanem valamennyi állami fenntartású intézmény esetében plusz költséget jelent.

A pedagógusok béremelése kapcsán a miniszter tovább megerősítette: a tanárok esetében jogos a béremelés. Éppen ezért továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy három lépcsőben tíz-tíz százalékos emeléshez jussanak a tanárok.

A HVG a KATA szigorításáról kérdezett. Válaszában Gulyás Gergely elmondta, egyelőre nincs döntés a kérdésben, az elveket mondta el, amiért a azt létrehozták. Hozzátette, továbbra is fenn kívánják tartani. Nekik a kedvezményes adózás felső határát is megemelik, évi 18 millió forint lenne az új plafon, de azt nem szeretnék, hogy nagy cégek katás adózásra kényszerítenék munkavállalóikat.

Az V. kerületi terek államosításáról Gulyás Gergely azt mondta, hogy eddig is a kerület gondozta ezeket a tereket, minden érv amellett szól, hogy ők legyenek a tulajdonosok is. "Önkormányzattól önkormányzathoz kerülnek ezek a vagyontárgyak" – hangsúlyozta.

Mit tanácsolnak azoknak az utasoknak, akiknek a már megvásárolt jegyeire terhel többletet a Ryanair? – kérdezte a TV2. Gulyás azt mondta, javasolják, hogy forduljanak a fogyasztóvédelemhez még akkor is, ha adott esetben kifizetik az árat. Egyelőre nincs nagy visszaélés az extraprofit-adóval kapcsolatban, a bankok között például komoly verseny van, ez is akadályozza, hogy radikálisan árakat emeljenek.

"Tény, hogy az oroszok eddig nem jártak rosszul a szankciókkal, az Egyesült Államok pedig jól járt azzal, hogy több olajat tudnak eladni" – mondta Gulyás Gergely az elhibázott brüsszeli szankciós politikáról. A miniszter szerint Európa viszont szenved a vállalásoktól. – Az ellátási láncok biztonsága csekélyebb mint korábban, így nem lehet kizárni a készlethiányt például üzemanyagból, de Magyarországnak akár több hónapra is elegendő stratégiai tartaléka van – válaszolta egy kérdésre Gulyás Gergely.

Kirill pátriárka ügye kapcsán Gulyás Gergely kifejtette: az ortodox egyház szerepe az orosz állam működésében nem hasonlítható össze bármely más európai állam és egyház működésével. Mint mondta, általánosságban az egyházak támogatása nélkül békét teremteni nem lehet. Különben is, nem az segíti a békét, hogy egyházi vezetőket kezdenek szankcionálni. A Magyar Nemzet kérdésére, miszerint milyen következményekkel jár, hogy A K&H Bank és a Ryanair is az ügyfeleire hárítja az extraprofitadót, a miniszter kijelentette:

„minden ilyen esetben, tehát az említett bank és légitársaság esetében is fogyasztóvédelmi vizsgálat indul. „

Arra, hogy Tüttő Kata azt kérte a fővárosi lakosoktól, hogy fogyasszanak az otthonaikban kevesebb energiát, tehát a fővárosi vezetés a lakosokon szeretne spórolni, közölte: azt hogy a jogszabályok betartása mellett ki hogyan él, nem a főpolgármester-helyettes asszony feladata megmondani. Lapunk globális minimumadóról szóló kérdésére Gulyás Gergely elmondta: egyhangú döntést lehet csak hozni, így a minimumadót nem lehet kivetni. A miniszter arra is kitért, hogy bár a kormánynak nincs álláspontja arról, hogy a XIII. kerületben Horn Gyuláról akarnak egy teret elnevezni, ő viszont nem tartja jó döntésnek.

„A kormány 2018-ban meghatározta, mennyi munkavállaló kell ahhoz, hogy működtetni lehessen az államot, ezek a számok ma is irányadóak” – rögzítette a Népszava kérdésére ismételten a miniszter. „Minisztériumi állománygyűlésekről nem szokás hangfelvételt készíteni” – mondta a lap másik kérdésére Gulyás Gergely. A Népszava által közölt álhírről elmondta, hogy nem hangzott el az elvonás szó a zárt ülésen. A miniszterelnök fizetésemelésénél az volt a fő elv, hogy a miniszterek ne keressenek többet, mint a kormányfő.

„Ma jelenhet meg a kormányrendelet a legkisebb vállalkozások rezsicsökkentésének megtartásáról” – árulta el egy kérdésre válaszolva Gulyás Gergely.

Miért nem szólalt még fel Zelenszkij ukrán elnök a magyar parlamentben? – kérdezte a Népszava. Gulyás Gergely válaszában hangsúlyozta, hogy a 800 ezer ellátott menekült ellenére az ukrán vezetés ellenséges Magyarországgal.

„Nem lesz hosszabb az önkormányzati választások és az új településvezetések beiktatása közötti idő, mint egy kormányalakítás esetében„– fejezte ki reményeit Gulyás Gergely, aki nem számít legitimációs válságra az önkormányzatokban amiatt, mert 4 hónappal később iktatják csak be a tavasszal megválasztott polgármestert és képviselőket.

Jelenleg Magyarország az egyetlen állam az EU-ban, aki elutasítja a minimumadó ötletét. Korábban Lengyelország is ellenezte, de megváltozott az álláspontjuk. A Mediaworks Hírcentruma arra volt kíváncsi, lehet-e kapcsolat a váltás, és az uniós pénzekről való megállapodás között, de Gulyás Gergely nem akart találgatásokba belemenni. "Amerikában a republikánus álláspont ellenzi a minimumadót, így ők jó eséllyel nem fogják tudni elfogadni, mert novemberben kongresszusi választások lesznek, mely után jó eséllyel többségbe kerülnek a republikánusok az amerikai törvényhozásban. Ha ez így lesz, akkor Európa még inkább veszélyezteti saját helyzetét az adó kivetésével" – fejtette ki egy kérdésre válaszolva a miniszter.

Miként a Magyar Közlönyből kiderült, a NATO kérésére a keleti határt a NATO-val közösen védi Magyarország. Gulyás Gergely szerint az, hogy egy háborús térségben a NATO is szerepet vállal, a szövetség erejét és működését mutatja. Tájékoztatása szerint a NATO-katonák állomásoztatásáról azonban nincs szó hazánk esetében. A közös hadgyakorlatokon vagy határvédelmi feladatokban viszont NATO-katonákkal együtt lép fel a Magyar Honvédség. "A Budapest-Belgrád vasútvonal megépítését nem érinti a nagyberuházások elhalasztása, mert az már folyamatban van" – jelentette ki egy kérdésre válaszolva Gulyás Gergely. A Sorsok Háza idei megnyitására a miniszter nem lát sok esélyt, mert a honi zsidó szervezetek között nincs egyetértés arról, hogy szükség van-e egy újabb kiállításra.

Kérdésre válaszolva a miniszter rögzítette: a kormány semmiképpen nem adóztatná meg a szállodákat, egy olyan területet, ami az elmúlt két években a túlélésért küzdött. A szállodákhoz képest azonban a légitársaságok sokkal jobb helyzetben vannak, ezért érinti őket az extraprofit-különadó. A ma kezdődő 2022-es vizes világbajnokság megszervezése kapcsán a tárcavezető reményét fejezte ki, hogy ez az esemény bevételt hoz az országnak, sőt a vendéglátóiparnak is komoly bevételforrást jelent.

„Magyarországon nincs sürgető szükség a némethez hasonló univerzális tömegközlekedési bérlet bevezetésére a benzinárstop miatt” – válaszolta egy kérdésre a miniszter. „Az ukrán kormány később elhatárolódott a barátság kőolajvezeték elzárását lebegtető fenyegetésektől, emiatt kaphat Magyarországtól továbbra is dízelt Ukrajna” – reagált egy felvetésre Gulyás Gergely. „A Mátrai Erőművet a jövőben is gázüzeművé szeretné alakítani a kormány” – szögezte le egy kérdésfelvetésre a miniszter. Gulyás arra is lát esélyt, hogy Paks I blokkjait meghosszabbítsák. „A Liszt Ferenc Repülőtér visszavásárlása mindig napirenden lesz, amíg a jobboldal kormányoz, de jelenleg a háború miatt nehézségekbe ütközik a megvalósítás” – reagált az utolsó felvetésre Gulyás Gergely.

Gyomorbaj? Sietve hágta át a létező összes szabályt a 10-es út fenegyereke
A sofőr ámokfutását egy fedélzeti kamera rögzítette.
Meghan Markle-nek megtiltották, hogy szakemberhez forduljon
Korábban sokkolta a közvéleményt, mikor öngyilkos gondolatairól beszélt, most elmondta, miért tette. 
Különös fotók készültek a Mecsekben, több méteresre nőttek az óriási árnyak
A látvány leírhatatlan.
Börtönre ítélték Lagzi Lajcsit
Nem ússza meg a börtönt Galambos Lajos! Az ország trombitása hét éven át bizonygatta az igazát, de hiába. A zenész m...
Rekordot dönt Demjén Ferenc
Rekordot dönt a 75 éves rocklegenda! Demjén Ferenc az egyetlen olyan magyar előadó, aki huszonötödszörre tölti meg a...
Csoda történt!
Egy pillanat alatt változott meg Pataky Attila élete néhány évvel ezelőtt. Akkor az egyik leghalálosabb kórral, vast...
Újabb csapás érte őket
A sárga csapat két meghatározó versenyzője, Szabó András Csuti és Visváder Tamás között éppen csak, hogy rendeződött...
Végső visszaszámlálás
Vasárnap véget ér az ország legnagyobb házibulija. Mindenki az utolsó megmérettetésre készül. A versenyzők már lázba...
Bemutatjuk Norbit
A legifjabb Schobert Norbit legalább egy órát kellett unszolni ahhoz, hogy beadja a derekát. Merthogy láthattuk őt m...
Lajcsi exkluzív
Nem adja fel, tovább küzd az igazáért és ártatlannak vallotta magát az áramlopási ügyében az ország trombitása. Gala...
Messi nekiment a spanyol bírónak a meccs után
Megtaláltuk a statisztikát, ami eldönti Messi sorsát
Őrült szurkolók a lelátón, megőrült, verekedő focisták a pályán
Mázlival jutottak tovább az argentinok, miután elszerencsétlenkedték a meccset
A horvátok a foci új németjei, akiket nem lehet megtörni