Gulyás Gergely: négy százalékos gazdasági növekedés is lehetséges

A kormány május 30-án nyújtja be a költségvetést az Országgyűlésnek.

A költségvetés elfogadása:

Gulyás Gergely hangsúlyozta: A szerdai kormányülésen a jövő évi költségvetés tervezetéről volt szó, amit számtalan nehézség közepette kell megtervezni. Hozzátette: Ennek ellenére azonban a kormány fenntartja azt a gyakorlatot, hogy a költségvetést a tavaszi ülésszakban fogadják el. Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a költségvetés végszavazása június 7-én várható. A költségvetési hiány a jelenlegi tervezet szerint a jövő évben 2,9 százalék lesz. A szankciók kivezetése esetén a költségvetés mozgástere igencsak megnőne, az ország helyzete jóval könnyebbé válla. A háborús helyzet miatt a honvédségre is több mint a GDP két százalékát fogják költeni.

A kamatstop meghosszabbítása:

A miniszter elmondta: a kormány ismét meghosszabbította a kamatstopot, amivel 350 ezer családot véd meg a magas kamatokkal szemben. Hozzátette: az intézkedés 2022-ben 80 milliárd, majd pedig további 60 milliárd forintos segítséget jelentett a családoknak, illetve 28 ezer vállalkozás 1000 milliárdnyi hitelállománya esik a kamatstop hatálya alá. Szerinte ha a jegybanki alapkamat 10 százalék alá csökken, akkor dönthetnek a kamatstop kivezetéséről, ez nagyjából az idei év végén lehet esedékes.

Európai Bizottsággal való megállapodás sarokköve:

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy az Országgyűlés múlt héten megszavazta az igazságügyi csomagot, ami az Európai Bizottsággal való megállapodás egyik sarokköve volt. Mint mondta, a kormány arra számít, hogy néhány héten belül sikerül megegyezni az Európai Bizottsággal, miután a magyar fél minden feltételt teljesített.

Egy hónap múlva tudunk számlákat küldeni Brüsszelnek, amit reményeink szerint ki is fognak fizetni.

A miniszter egyúttal arra kérte a magyar baloldal képviselőit, hogy álljanak a magyar tanárok, a magyar egészségügy és a magyar gazdaság mellé. Ennek kapcsán Gulyás Gergely Molnár Csaba EP-s képviselőt idézte, aki kijelentette: neki hazafias kötelessége, hogy EU-s pénzek ne érkezzenek Magyarországra. A tárcavezető szerint ezen a hozzáálláson változtatni kell, hiszen ez akadályozza az uniós források feloldását, a tanárok béremelését, az egészségügy fejlesztések egy részét, és minden olyan gazdasági támogatást, amit ezek a források lehetővé tesznek.

„Sajátos helyzet amikor a pénzügyi ellenőrzést a tolvajra bízzák” – fogalmazott Gulyás Gergely a Magyar Nemzetnek, az európai parlament költségvetési ellenőrzési bizottsági delegációjának jövő heti magyarországi látogatásáról. A miniszter ugyanakkor leszögezte, hogy a kormány megadja a tájékoztatást a delegációnak, bár szerinte nem számíthatunk korrekt eljárásra.

Tárgyalás a pedagógusokkal:

A Magyar Nemzet kérdésére Gulyás Gergely azt mondta: nulla, vagy mínusz az igazságtartalma azoknak az állításoknak, hogy a kormány nem egyeztetett a pedagógus érdekképviseletekkel. Mint mondta, vannak olyan kérdések, amiben még nincs egyetértés, de vannak olyan is, amelyekben történt elmozdulás. Megjegyezte: a magyar baloldal és a pedagógus szakszervezetek sajnos politikai akciókat hajtottak végre. Szerinte ez azért is furcsa, mert az érekképviseletek azokkal működnek együtt, akik mindent megtesznek azért, hogy ne érkezzenek meg a pedagógus béremelésre fordítható uniós források.

A kormány még hozott végleges döntést a déli körvasútról − mondta kérdésre a miniszter. Szerinte ezért érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy „a baloldali városvezetés” a bíróságon a kulcsfontosságú körvasút ellen lépett fel. „Korábban még Karácsony is támogatta ezt a projektet" − tette hozzá Gulyás Gergely, aki szerint ezzel a főváros ráadásul „a legdurvább környezetszennyezők pártjára állt”. Mint fogalmazott, az elmúlt 32 évben fővárosi vezetés még nem vétett a lakossági érdek ellen így, mint Karácsony Gergely főpolgármester.

Kép forrása: MTI/Kovács Tamás

Négy százalékos gazdasági növekedés is lehetséges:

Arra, hogy mekkora infláció várható, a miniszter közölte: az infláció ügyében a jegybankhoz vannak kötve, itt az illetékes a Nemzeti Bank. Ők jövő évre 6 százalékos inflációt prognosztizálnak. Ez plusz feladatokat – például nyugdíjkorrekciót – ró a kormányra. A végleges számokat viszont majd akkor látják, amikor a költségvetést az Országgyűléshez benyújtották. A gazdasági növekedés esetében mindenki a 3,5-4 százalék közötti növekedést tartja reálisnak. A kormány viszont úgy gondolja, hogy az idei év nehézségei után komolyabb, négy százalékos gazdasági növekedés is lehetséges.

Kérdésre válaszolva a miniszter reagált a Amerikai Nagykövetség által kiírt pályázatokra is, amelyeket a független médiának hirdettek meg. Gulyás Gergely szerint ezeknek a támogatásoknak az elfogadásával a médiumok feladják a függetlenségüket.

Magyarországon bárki kifejtheti a véleményét:

Az elmúlt napokban, hetekben történő tanár-diák tüntetések kapcsán, amely dulakodásig fajult, a tárcavezető kifejtette: Magyarországon bárki kifejtheti a véleményét, bárki tiltakozhat a kormány ellen. Mint mondta, egyetlen-egy kérés van, hogy ezt jogszerűen tegye. Betörni építési területre viszont nem jogszerű, így ezekben az esetekben a rendőrségnek kell fellépni, amely a miniszter szerint profi és kifogástalan volt.

A kormány meggyőződése, hogy ki kell vizsgálni azokat az eseteket, ahol jogellenesség merül fel, ilyen Cseh Katalin elmúlt napokban sokat taglalt korrupciós botránya is − mondta a miniszter. Hozzátette: a médiában is felvázolt céghálót és vádakat mindenki láthatta, arról mindenki levonhatja a következtetéseket, de az ügy kivizsgálása ugyanakkor nem a kormány, hanem a hatóságok feladata. Gulyás Gergely kérdésre elmondta: jövőre is lesz extraprofitadó, a fizetéskötelezettség marad, a mértéke viszont csökkenhet. A miniszter megjegyezte: A csökkentés nem mindenkit érint egyformán, a részletekről a költségvetés végleges változatánál tud majd a kormány tájékoztatást adni.

Gulyás Gergely részben üdvözli, részben tiszteletben tartja a Budaházy Györgynek adott köztársasági elnöki kegyelmet. Szerinte jóval több mint tíz évvel a bűncselekmény elkövetése után már nincs igazságszolgáltatás, hiszen a kiszabott büntetés kétharmadát az első számú vádlott is leülte, az életkörülményei alapvetően megváltoztak. „A magyar igazságszolgáltatás szégyene az, ami ebben az ügyben történt” − fogalmazott a miniszter.

Kép forrása: MTI/Kovács Tamás

A kormány támogatja a hadsereg átalakítását:

Arra, hogy a DK szerint le kellene mondania Böröndi Gábor frissen kinevezett vezérkari főnöknek, amiért a köztévében lokális háborúnak nevezte Lengyelország lerohanását, amit vélemény szerint meg lehetett volna fogni békefolyamattal, a miniszter közölte: a kormány álláspontja világos. Lengyelország a legfőbb elszenvedője volt a II. világháborúnak.

A vezérkari főnök esetében azonban az a legfontosabb, akkor, amikor a hatáskörében jár el, jól végezze a munkáját, ebbe a feladatkörbe a II. világháború értelmezése viszont nem tartozik.
Gulyás Gergely jelezte azt is, a jelenlegi háborús helyzetben arra van szükség, hogy a hadsereget átalakítsák, így maximálisan támogatják, hogy a változások megtörténjenek.

Szóba kerültek a Gálvölgyi Jánossal történtek is, amely kapcsán a miniszter is felvilágosítást kért az Országos Mentőszolgálattól. Ezt egyébként Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilvánosan is megtette. A kérdés tehát az, hogy hibázott-e a mentésirányító, amikor a hívás alapján priorizálta az esetet. A tárcavezető szerint a továbbiakban a vizsgálat eredményét meg kell várni, majd mielőbbi jobbulást kívánt Gálvölgyi Jánosnak.

„Jókat nevettünk a fake news híreken”:

Egy fake news portál álhírei szórakoztatták az elmúlt napokban a politika iránt érdeklődőket. Ezeknek a híreknek nem volt soha semmi alapja, nincs napirenden minisztercsere, jókat nevettünk ezeken a híreken – mondta Gulyás Gergely azokról a híresztelésekről, miszerint távozna a kormányból Pintér Sándor, és kettéválasztanák a Külgazdasági és Külügyminisztériumot. Leszögezte: Orbán Viktor miniszterelnök a ciklus végéig, négy évre állapodott meg a miniszterekkel.

Ekkor távozhatnak az embercsempészek a börtönből

A Momentumot is körüllengi a külföldi pártfinanszírozási botrány ügye, ezért ennek fényében érdemes megnézni, hogy mennyire hiteles, amikor a korrupció témájában szólalnak meg − fogalmazott kérdésre a miniszter. Beszélt arról is: igen drága az adófizetőknek, hogy a külföldi embercsempészeket itthon tartják fogva. Így azok esetében, akik nem követtek el súlyosabb cselekményeket, azok 72 órán belül elhagyhatják az országot.

Kép forrása: MTI/Soós Lajos

Csökkenhetnek a gázárak:

Gulyás Gergely elmondta: bár az energiaárak meghatározása a legnehezebb kérdés, május 20-ig megismerhető lesz, hogy milyen áram- és gázárakkal kalkulálnak a költségvetésben. Közölte: a szakértők többsége szerint is lényegesen alacsonyabb energiaárakkal lehet majd számolni.
Arra, hogy Fidesz mikor nevezi meg a főpolgármester-jelöltjét, a miniszter úgy reagált: amikor a párt elnöksége dönt erről. Arra a felvetésre, hogy ez a személy Szentkirályi Alexandra lehet, a kormányszóvivő úgy reagált: nincs napirenden a téma, nem kapott ilyen jellegű felkérést, de ő jelenleg is örömmel dolgozik az adott pozíciójában.

Kiderült az is, hogy a Nemzeti Hauszmann Program keretében megújuló Honvéd Főparancsnokság épülete 2024-ben fog elkészülni. A Vöröskereszt Székház egy év múlva gyakorlatilag készen lesz, a József főhercegi palota befejezése pedig, amely az Alkotmánybíróság új székhelye lesz, 2025-re várható.

Az uniós tagság Magyarország nemzeti érdeke:

Ezt a baloldaltól kellene megkérdezni − mondta Gulyás Gergely azokról a baloldali híresztelésekről, miszerint Magyarország ki akar lépni az EU-ból. Az, hogy nekünk nagyon sok kritikánk van az EU működésével kapcsolatban, az független attól, hogy az uniós tagság Magyarország nemzeti érdeke − jelentette ki.

Rossz érzés volt látni, hogy a tinédzserek nem tartják be a törvényt - a Fehér Háznál már lőttek volna:

Gulyás Gergelyt arról is kérdezték, hogy a látta-e a felvételeket a kordonbontásokról. A miniszter azt mondta, hogy egy részüket látta, és mint fogalmazott, rossz érzés volt látni, hogy a tinédzserek nem tartják be a törvényt. "Tinédzserként nem gondoltam arra, hogy be kéne törni egy építési területre és dulakodni a rendőrökkel" - fogalmazott. Hozzátette: 2006-ban a teljesen jogszerűen tüntetők szemét lövették ki. Gulyás személyes véleménye az, hogy biztonsági szempontból az építkezés után sem szabadna megnyitni a Karmelita előtti utcát. Mint kifejtette: a világon alig van rá példa, hogy a közintézmények falát meg lehetne érinteni, példaként pedig a Fehér Házat említette. Mint mondta: ha valaki csak hozzáérne a Fehér Ház falához, nem könnygázt kapna, hanem lelőnék.

Forrás: Magyar Nemzet

2023. május 11. 13:47
Tóth Andi kisírt szemekkel jelentkezett be videóban
Sírt, miközben készítette a videót.
Stohl András cuki fotóval mutatta meg, hogy milyen egy boldog nagypapa
A színész első unokája és legfiatalabb lánya között egy év korkülönbség van.
Vigyorgós, többszörösen körözött, toplistás szökevényt keres a rendőrség
Rengeteg bűncselekményt követett el K. Tibor.
Ijesztő maszkban támadt a Komárom-Esztergom vármegyei texasi láncfűrészes
Előbb a láncfűrésszel, majd egy boxerrel támadt a rendőrökre egy tónál az őrjöngő férfi.
Fék helyett a gázra lépett, már a tanpályán felborult az autóval - videóval
A 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.
A migránskvóta bevándorlóországhoz vezet
A brüsszeli migránskvóta kötelezné a tagállamokat, hogy bevándorlókat fogadjanak be, ha pedig erre nem hajlandóak, a...
A lelőtt drónok darabjai ölték meg őket
Hárman meghaltak és 10-en megsérültek, amikor egy lelőtt drón összetört darabjai egy háznak csapódtak Odesszában szo...
Még egy halálos tragédia, három kocsi ütközött
Három jármű ütközött, egy személy életét vesztette.
40 nap után találták meg a gyerekeket
Szinte csoda történt Kolumbiában. Megtalálták a 40 nappal ezelőtti repülőbaleset után eltűnt gyerekeket. A 13, 9, és...
Egy futár ért fel a leghamarabb a toronyba
3 perc 37 másodperc, ennyi idő alatt ért fel a MOL Torony tetejébe a leggyorsabb versenyző a szombati toronyfutó ver...
Borzalmas baleset történt, egy ember meghalt Tatabánya közelében
Autókat tarolt le egy konténerszállító Vecsésen - videó
A világelső teniszsztár megvédte a címét a Roland Garroson
Magyar gól, drámai sérülés, potyagólok és felejthetetlen meccsek a BL-ből
Teljes kudarc: így pusztítják el az oroszok a nyugati tankokat - videó