
Kocsis Máté: Parádés, Peti vagdalkozik!
Beszédében, amelyet tárca juttatott el az MTI-hez, Gulyás Gergely hangsúlyozta: soha nem felejthetjük el, hogy honnan származunk, hol vannak a gyökereink, ami egyben azt is jelenti, hogy tiszteletben kell tartanunk a konzervatív alapértékeinket: az egyéni szabadságjogot, a jogállamiságot, a költségvetési felelősséget, a szabad piacokat, a keresztény örökséget és az emberi méltóságot!
Mint mondta, Európa szívében Magyarország ezeréves történelemmel rendelkezik, gazdag kultúrával és azokkal az erős tartalékokkal, amelyek segítettek a nemzetnek túlélni a múltban is. Gulyás Gergely rámutatott arra, hogy a világ vezető mainstream médiaplatformjai sokkal jelentősebb teret adnak a magyarországi tudósításoknak, mint akár a tízszer nagyobb országoknak. A liberális médiumok általában a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort Donald Trumppal, Recep Tayyip Erdogannal, Jair Bolsonaróval vagy épp Benjámin Netanjahuval együtt emlegetik.
"Természetesen hatalmas különbségek vannak az országok és a vezetők között, de valóban miért van, hogy egy ekkora ország, mint a mienk, ilyen nagy fontossággal bír, mint a világpolitika egyéb szereplői? Miért próbálnak ellenfeleink elpusztítani minket, és kizárni minket a politikai színtérről ugyanolyan erővel és dühvel, mint Brazília konzervatív elnökét vagy a világ legerősebb hatalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak a korábbi elnökét? A válasz egyszerű: Magyarország a konzervatív blokk reménysége lett a szabad világban" - jelentette ki Gulyás Gergely a fórumon.
Mind mondta, ez a bizonyíték arra, hogy a konzervatív kísérlet sikeres lehet. "Ha megbízható és igaz információ terjedne el hazámról, ez komoly kockázatot jelentene a baloldali és a progresszív liberálisok számára, mert mások is követni kezdenék a példánkat. Ezért hazudik a mainstream média Magyarországról egész nap. Ezen hazugságok és ezek az álhírek, a hírhamisítás, az igazság elhallgatása, ez a nyugati liberális progresszív média alapkritériuma" - vélekedett Gulyás Gergely.
Kiemelte: a vádak ellenére Magyarország sikeres. Ma egymillióval több embernek van munkája, mint egy évtizeddel ezelőtt. Gazdasági növekedésünk évek óta az egyik legmagasabb Európában. A bérek soha nem nőttek olyan gyorsan, mint az elmúlt évtizedben. A magyar export évről évre rekordokat dönt, a befektetők szívesen jönnek Magyarországra.
Megjegyezte: minél inkább kritizálják Magyarországot a külföldi kormányok, annál nagyobb a befektetőik érdeklődése irántunk. Ez világosan megmutatta a különbséget, a szakadékot az ideológia és a valóság között. Példaként említette a százalékos társasági adót és a 15 százalékos személyi jövedelemadót.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: Magyarország a GDP-jének 5 százalékát költi családtámogatásra, 2010-hez képest megháromszorozódott és ez a legmagasabb arány az Európai Unióban. "Ellenfeleink úgy gondolják, hogy aki úgy hiszi, hogy az emberek vagy férfinak vagy nőnek születnek, az a szabadság ellensége. Úgy gondolják, hogy bárki, aki úgy gondolja, hogy házasság csak férfi és nő között lehet, az a jogállamiság ellensége. Úgy gondolják, hogy egy állam csak addig létezik, amíg képes megvédeni a határait, az nem tartja tiszteletben az alapjogokat" - mondta a miniszter.
Hozzátette: akik úgy gondolják, hogy a migráció integráció nélkül veszélyes a társadalomra, azok nem tisztelik az emberi méltóságot. Úgy gondolják, hogy akik hisznek a konzervatív média fontosságában a mainstream liberálisok ellen, ők a sajtószabadság ellen vannak.
"Ezért mondjuk azt, hogy a progresszív liberalizmus egyszer a XIX. században még sokat tett a szabadságért, ma viszont a szabadság legnagyobb ellensége, kerékkötője lett. Ma a progresszív liberalizmus az politikai korrektségről beszél, illetve a vallásszabadság és a szólásszabadság megkülönböztetése és az intolerancia, valamint az emberek szabad akaratának tiszteletben nem tartása jellemzi" - vélekedett Gulyás Gergely.
Hangsúlyozta: a magyar konzervatív politikai közösség és vezetői jobban meg tudták mutatni egyértelmű kiállásukat a szabadság és a demokrácia mellett, mint bárki más. Ma a szabad világban mindenki úgy beszél ezen értékek fontosságáról, hogy az egész életükben szabadságban, demokráciában és jogállamban éltek. Magyarország közben az egyik olyan kivétel, amelynek konzervatív vezetői elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság mellett.
Gulyás Gergely a konferencia résztvevőit meghívta a következő CPAC rendezvényre, amelyet jövő májusban Budapesten rendeznek.

Kocsis Máté: Parádés, Peti vagdalkozik!

Orbán Viktor: Ma is többen voltunk + fotó

Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"

Orbán Viktor Kaposváron: sem a nemzetközi nagytőke, sem Ukrajna, sem Brüsszel nem zsebelheti ki Magyarországot

Szijjártó Péter: Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól

Nézőpont: a Békemenet nyerte az érdeklődési versenyt a médiában is

A Kutyapárt legalizálná a marihuána fogyasztását és termesztését

Rengeteg pénzt spórolnak meg az autósok a védett árú üzemanyaggal

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a MOL-t az orosz olajról való leválásra

Volt tiszás az egykori pártjáról: a Tisza belső vezetői köre megcsalja és átveri a támogatói közösségét

Szijjártó: a németek nyíltan megfenyegették Magyarországot az ukrán olajblokáddal kapcsolatos álláspontja miatt

Szijjártó Péter: A német külügyminiszter nyíltan megfenyegette Magyarországot