
Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben
"Mindig elmondtuk, hogy ha az országnak polgári-kereszténydemokrata-jobbközép kormánya van, akkor a demokrácia erős, (...) egy ilyen magas választási részvétel a demokrácia győzelmét jelenti, és erős felhatalmazást ad az új országgyűlésnek" - fogalmazott.
A miniszter elmondta: az urnáknál a szavazás befejeződött, a választási helyiségek bezártak, és úgy tudják, hogy nagyon kevés helyen, nagyon kevesen várakoznak, tehát semmi akadálya annak, hogy negyed-fél óra múlva az utolsó szavazóhelyiség is bezárjon.
Gulyás Gergely köszönetet mondott azoknak, akik éltek állampolgári jogukkal és részt vettek az országgyűlési képviselő-választásokon, függetlenül attól, hogy kire szavaztak. Külön köszönetet mondott azoknak, akik a kormánypártokat támogatták.
Emellett elismerését fejezte ki mindazoknak, akik a választás lebonyolításában működtek közre. Mint mondta, több tízezer ember dolgozott azon, hogy a választás technikai lebonyolítása hibátlan legyen. Hozzátette: úgy látják, hogy - ahogyan eddig is - a magyar választási szervek most is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Elmondta azt is: közel százezer aktivista vett részt a kormánypártok részéről az utolsó napokban a választásokon való részvételre buzdításban. Külön köszönetet mondott a szavazókörökben ülő pártdelegáltaknak, és azt is megköszönte, hogy "elfogadva egy ellenzéki javaslatot", a népszavazást is egyidejűleg le tudták bonyolítani.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Gulyás Gergely kiemelte: a következő órákban izgalommal várják a választás eredményeit. "Láttuk az első előrejelzéseket, amik optimizmusra adnak okot, de természetesen az utolsó szavazatig mindent meg kell számolni és azt követően lehet eredményt hirdetni" - tette hozzá.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökeként szintén köszönetét fejezte ki minden magyar polgárnak, aki részt vett a választásokon.
A KDNP elnöke kiemelte: a parlamenti választás és a népszavazás a demokrácia ünnepe, és fontos, hogy a következő Országgyűlésnek erős legitimációja legyen. Semjén Zsolt azt mondta, a magas részvétel mindezt erősíti.
Fontosnak nevezte továbbá, hogy a népszavazáson magas volt a résztvevők száma. A választók döntése a kormány számára egyértelműen ki fogja jelölni az irányt - fogalmazott.
A miniszterelnök-helyettes ismét megköszönte a határon túli nemzettársaknak a nemzethűséget, hogy jóval nagyobb számban vettek részt a választáson, mint négy évvel ezelőtt.
Így a következő parlament az összmagyarság parlamentje, minden magyarnak, bárhol él a világon, a politikai akarata megtestesül a következő Országgyűlésben - mutatott rá.
MTI

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren