
Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!
A tárcavezető hangsúlyozta: a választási kampányban Márki-Zay Péter, "a baloldal miniszterelnök-jelöltje sokadjára próbálja immáron önmagát megcáfolni", de a valóság az, hogy mind ő, mind pedig a baloldalt alkotó pártszövetség szinte valamennyi vezető politikusa egyértelművé tette, hogy vagy katonákat vagy fegyvereket, vagy mindkettőt küldene a háborúba, ami azzal a veszéllyel járna, hogy Magyarország belesodródna ebbe a konfliktusba.
Leszögezte: a kormányoldal véleménye szerint az ország békéjét és biztonságát kell megőrizni.
"Természetesen szeretnénk, ha mielőbb béke lenne, de ezt mi eldönteni nem fogjuk tudni, ezért a legfontosabb, hogy kimaradjunk a háborúból" - nyomatékosította. Márki-Zay Péter eddigi nyilatkozatai alapján úgy vélte: ha ma a baloldal lenne kormányon, akkor hadviselő fél lenne Magyarország.
Felhívta a figyelmet: a "sokszínű" ellenzéki koalíció különböző pártvezetői az elmúlt napokban is azt nyilatkozták, hogy fegyvereket, illetve katonákat kell küldeni, ahogy ezt miniszterelnök-jelöltjük is többször elmondta. "Természetesen a következtetéseket a választóknak kell levonni" - jegyezte meg.
Hangsúlyozta: a kormánypártok véleménye mindig az volt, hogy a béke pártjára kell állni, nem szabad belesodródni a háborúba, és ezért nem szabad "ilyen felelőtlen nyilatkozatokat tenni, mint amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje tett".
MTI/Címlapfotó: Facebook/Gulyás Gergely

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

Hvg: A modern magyar történelemben nem volt ilyen nemzetközi befolyással rendelkező magyar politikus, mint Orbán Viktor

Egy héttel meghosszabbították a Nemzeti Konzultációt

Menczer Tamás: Orbán Viktor a háborúpárti Brüsszel útjában van

NGM: indul a kiterjesztett árréscsökkentés

Karácsony állítja, a főváros fizetésképtelen lett, ezt egy buszgarázsban meg is tárgyalja a képviselőkkel

Nagyon kínos: kiszivárgott, hogy feleannyian szavazhattak a Tisza előválasztásán, mint azt Magyar Péterék állították

Takács Péter: A Tisza arra készül, hogy elveszi az ingyenes orvosi ellátást, még a gyerekektől is!

Privatizálnák az egészségbiztosítást: a baloldali megszorítócsomag úgy kezelné az embereket, mint az autókat

Vége a GYED-nek? – Havi több százezer forintot bukhatnak a családok, ha bejön a Tisza terve

Az Index nyivánosságra hozta a Tisza Párt teljes adócsomagtervezetét

Feljelentették Karácsony Gergelyt