Fotó: MTI/Soós Lajos
Csák János saját döntése volt, hogy lemond, a miniszterelnök nem tervez változtatásokat a kormányban
A HVG kérdésére Gulyás Gergely kifejtette, a kormányfő nem tervezi, hogy változtat a kormányzat személyi összetételén, Csák János miniszter távozásához semmi köze a választási eredményeknek, sokkal hamarabb meghozta már a döntését, csak megvárta a választások lezárását, és ő maga döntött arról, hogy lemond, nem a miniszterelnök kérte erre.
Az alaptörvény módosítása kapcsán Gulyás Gergely emlékeztetett, a módosítás értelmében a gyermek ellen elkövetett szexuális bűncselekmény, illetve ebben való segítségnyújtás vétsége esetén nem kaphat kegyelmet senki.
A HVG újságírója egy, a hét elején elfogadott szabályozáscsomag egyik eleméről is kérdezett, amely szerint, ha nem teljesítik valamely családtámogatási szerződésben vállalt kötelezettségüket a családok, vagyis az előírt gyermekszületési számot nem tudják teljesíteni, méltányosságot kaphatnak a támogatás visszafizetésével kapcsolatban.
– Egy olyan módosítás született, amelynek lényege, hogy válás vagy gyermekszületés elmaradása miatt felmerül a visszafizetési kötelezettség, illetve a kamattámogatás megszűnése miatti kamatfizetési kötelezettséget méltányosságból el lehet engedni. Ez egy létező jogintézmény volt eddig is és ahogyan eddig, úgy a jövőben is az összes körülményt figyelembe veszik majd. Ez kormányrendelet volt eddig, most viszont törvényi szintre emelték, mert állami követelésről való lemondást csak törvényi felhatalmazással lehetséges – magyarázta el Vitályos Eszter a helyzetet.
Nem lesz együttműködés a Fidesz és Magyar Péter között
Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tervezik a már leszavazott, de még októberig hivatalban lévő polgármesterek jogköreinek korlátozását.
Kiemelte azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlésben az nincs tervben, hogy a Fidesz a Tisza Párttal együttműködne.
A békecsúcsról elmondta: Orbán Viktor azért nem lesz ott a békekonferencián, mert az egyik háborúzó fél nem képviselteti magát. Zelenszkijjel akkor találkozik, amikor van olyan ügy, ami Magyarországnak előnyös.
Az uniós soros elnökségről elmondta: a magyar kormány a versenyképesség javítását, a kohéziós alapok cölöpjeinek letételét és a demográfia kérdését szeretné keresztülvinni.
Egy másik kérdésre válaszolva a kormányszóvivő azt felelte: a kormány azt szeretné, hogy a Budapest Airportnak legyen terminálja, kötöttpályás kapcsolata, de a reptérre vezető autóutat is meg kell javítani.
Gulyás Gergely arra is válaszolt, hogy a helyszínen fog szurkolni a foci Eb-n, és ha a magyar csapat továbbjut a csoportkörből, azzal már elégedett lenne, mert „onnantól már minden ajándék”.
A kormányszóvivő Ilaria Salisról elmondta: nem pozitív látlelet az olasz demokráciáról az, hogy egy köztörvényes bűnözőt küldenek az Európai Parlamentbe.
A mai uniós döntésről azt állította: a kormány megvizsgálja a jogi lehetőségeket a mai elmarasztaló bírósági döntéssel kapcsolatban.
Kitért arra is, hogy a Karsai Dániellel történő személyes találkozás nem tartozik a nyilvánosságra.
A költségvetésről elmondta: a megszorítás nem szerepel a kormány szótárában.
A Kína ellen bevezetett uniós vámról kijelentette: az ilyen intézkedésnek Európa nagyobb vesztese lesz, mint Kína, száz és ezer milliárdokban kifejezhető károkat okoz, a versenyképességet rontja.
Gulyás Gergely szólt arról is, hogy 19 megyében bevezették az ügyeleti rendszert, ami bevált és jól működik, ezért a fővárosban hamarosan élesedik.
Gulyás kérdésre elmondta, őszintén reméli, hogy a XII. kerület nem válik a drogkereskedők tanyájává a választások után. Ha részt vennénk egy ukrajnai NATO-misszióban, akkor minden a missziót érintő támadás esetén vonatkoznának majd ránk ennek a következményei. – Mivel nem veszünk részt ebben a misszióban, ezért egy a missziót esetleges érintő támadás következményei sem fognak – mondta Gulyás egy másik kérdésre. – A NATO most átlépett egy határt, amit nem kellett volna – tette hozzá.
– Magyarországnak az volt az érdeke, hogy mentességet kapjon az ukrajnai misszió alól, és ezt sikerült elérni – mondta egy másik kérdésre válaszolva Gulyás.
Gulyás Gergely kijelentette: az unió klímacéljainak az elérése elektromos autó gyártása nélkül nem fog menni. Felidézte: megkérdőjelezi a német CDU annak is a jogosságát, hogy 2035-re kivezethetők-e a belső égésű motorokkal felszerelt gépkocsik.