
Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!
A miniszter emlékeztetett arra, hogy "a rendszerváltoztatás utáni legnagyobb otthonteremtési program" kedvezményes hitelt kínál 25 éves futamidővel, maximálisan 50 millió forintos keretösszeggel és tízszázalékos önerővel.
Hozzátette: a piaci kamatozású hitelekhez képest az Otthon Starttal 10 millió forintonként havonta 30 ezer forintot lehet spórolni.
Gulyás Gergely elmondta, a program indulását széles körű egyeztetések előzték meg, ezért a pénzintézetek készen álltak induláskor, így az minden területen zökkenőmentesen zajlott. Nem volt eddig olyan otthonteremtési program Magyarországon a rendszerváltoztatás után, amelyet ilyen sokan vettek volna igénybe már az első napokban - mutatott rá.

Nemzeti konzultációt hirdet a kormány az adókról, az ellenzék adóterveiről
A kormány nemzeti konzultációt hirdet a közteherviselésről, a kérdőíveket október elejétől postázzák, tartalmát legkésőbb a jövő héten nyilvánosságra hozzák - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely hozzátette: egy "fontos közéleti vita áll előttünk, amit természetesen a pártpolitika szintjén is vívnak és vívunk", hiszen megjelentek ellenzéki elképzelések az adótörvény módosítására. Ugyanakkor a közteherviselés kérdésben, amely széles körű társadalmi érdeklődésre is számot tart, elengedhetetlenül fontos a demokratikus vita és a vélemények ütköztetése.
"Kulcsfontosságú, hogy mind a közteherviselésről általánosságban, mind az egykulcsos személyi jövedelemadóról, mind a Tisza Párt által bevezetni kívánt adóemelésekről legyen egy olyan társadalmi vita, amelyre a nemzeti konzultáció jó keretet teremt" - fogalmazott.
Gulyás Gergely a Lengyelországot ért dróntámadásról szólva közölte: a vizsgálat zajlik, "tudjuk, hogy ezek orosz drónok voltak", és a miniszterelnök és a kormány egyértelművé tette, hogy Lengyelországra, mint NATO-szövetséges országra tekint, így "korlátlan szolidaritással állunk ki a lengyelek mellett, és valamennyi NATO-tagállam területi integritását sérthetetlennek tekintjük".
A miniszter elmondta azt is: a kormány kapott egy rövid tájékoztatást a Katarban történtekről. A magyar külügyminiszter azonnal felvette a kapcsolatot a katari külügyminiszterrel, közvetlenül is biztosította kollégáját, hogy Magyarország kiáll Katar területi integritása és szuverenitása mellett.

Gulyás: káosz van a Tisza Pártban
Láthatóan káosz van a Tisza Pártban, mert olyan nyilatkozatok kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint most hallgatni kell, de a választások után "mindent lehet" - mondta Gulyás Gergely.
Hangsúlyozta: ezeket a vitákat nem a választás után kell lefolytatni, hanem a választás előtt. A Tisza által mutatott szemlélet antidemokratikus, és amikor ez érvényesült, Magyarország 2008-ban a csőd szélére került. Ez szerintünk egy demokráciára leselkedő veszély is - értékelt a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Hozzátette: fontos ügyekben, mint például a közteherviselés, világos, jól működő, bevált rendszer alakult ki. Az adópolitika lehet közéleti vita tárgya, de akkor fel kell vállalni, ha valaki többkulcsos rendszert akar, és ezzel adót akar emelni, hogy a növekményt másra fordítsa - jelentette ki.
Az ellenzéki párt rendezvényein újságírókat ért atrocitásokról Gulyás Gergely úgy vélekedett: ez elsősorban "azoknak a felelőssége, akik így viszonyulnak a sajtóhoz". Szerinte a magyar média egy része a Tisza segítését tekinti feladatának.
MTI/Fotók: MTI/Purger Tamás

Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!

Kocsis Máté: A Tisza programja olyan, mint egy ukrán kaparós sorsjegy, amelyen jellemzően az ukrán állam nyer

Orbán Viktor: Megharcoltuk, amit megkövetelt a haza + videó

Gulyás Gergely feljelenti a Tiszát hazugságkampány miatt

Orbán Viktor lefektette a szabályokat: Magyarországgal nem érdemes kötözködni

Nevetséges kérdésekkel támadták le Orbán Balázst a balos újságírók – videó

Izrael újabb iráni vezetőt likvidált, bombatámadásban meghalt a Forradalmi Gárda szóvivője

Szentendrén várja az embereket Orbán Viktor, folytatódik az országjárás

Orbán Viktor: Az első csatát megnyertük. A második csata április 12-én lesz

Szerbia a magyarok mellett, ha kell fegyverrel is megvédik az érdekeinket

Egyre idegesebb az ukránpárti sajtó, nem áll jól Zelenszkij jelöltjének a szénája - Videó

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett (VIDEÓ)