
Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma
Barbados felé tartó járatot közvetlenül a felszállás előtt állítottak meg, miután kiderült, hogy a pilóta koronavírus tesztje pozitív lett.
Az elégedetlen utasok között ült a 20 éves Darcy Bourne, profi jégkorongozó, aki TikTok oldalán is megosztotta a bizarr „fogságot”.
Darcy elmondta, hogy kedd reggel 9-kor szállt volna fel a Londonból induló járat. Számára akkor kezdett gyanússá válni a dolog, amikor két óra elteltével sem szállt fel a gép. Ezt követően értesítették az utasokat, hogy nem hagyhatják el a repülőgépet, mivel a pilóta koronavírus tesztje pozitív lett.
Darcy az eseményről készített három részes TikTok videójában elmondja, hogy a pilóta kapott egy SMS üzenetet, melyben tájékoztatták pozitív tesztjéről. Több órás várakozás után a pilóta bejelentette, hogy az egyetlen megoldás az, ha keresnek a helyére egy másik pilótát, mely valószínűleg sok időbe fog telni és addig senki sem hagyhatja el a gépet.
Öt óra várakozás után kiengedték az utasokat, Darcy elmondása szerint kárpótlásul 4 font (1 700 forint) értékű ételutalványt kaptak és a váróterembe irányították őket - írja a Lad Bible híroldala.
Gyötrelmes várakozás után ismét felszállhattak a gépre, ám meglepő fordulat történt. Kiderült, hogy a pilóta tesztje hamisan jelzett pozitív eredményt.
A címlapfotó illusztráció

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre