
Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval
Gál Kinga a Patrióták munkareggelije előtt magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a pártcsoport csúcsértekezlete alkalom arra, hogy tagjai egyeztessék az uniós csúcs napirendjén szereplő témákat, erős üzeneteket határozva meg.
Az uniós csúcs főbb témaköreit említve a politikus kiemelte: Európa ezer sebből vérzik, köztük a migráció tekintetében is. Ezrek érkeznek naponta, fiatal, életerős emberek, felsorakozva, mint egy hadsereg - hívta fel a figyelmet.
"Tenni kell azért, hogy az uniós határok védelme végre támogatást kapjon, és ne büntetést érdemeljen, ne bűn legyen és ne elítélendő a külső határvédelem" - fogalmazott.

Kijelentette: meg kell vizsgálni, hogy van-e kilépési lehetőség a - szavai szerint - nagyon rossz és elhibázott migrációs paktumból, valamint, hogy fel lehet-e függeszteni a paktum végrehajtását. Gál Kinga reményét fejezte ki, hogy a migráció témájában előrelépést lehet elérni, ugyanis - mint kiemelte - a helyzet változott, az uniós migrációs politika azonban még mindig ott tart, mint 2015-ben.
A fideszes politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a Patrióták erejét, hangjuk erősödét jelzi, hogy azok a témák, amelyeket a pártcsalád elnökei már évek óta felvetnek, azok egyre jobban visszhangzanak a tagállami vezetők részéről is.
"Elmozdulást remélek a migráció témájában, hiszen végre észre kell venni a realitásokat. A realitásokkal pedig szembesíteni kell azokat, akik a jelenlegi rossz migrációs paktum végrehajtását erőltetik - tette hozzá nyilatkozatában Gál Kinga.
MTI/Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”


