
,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg
Visszatértek a Szerencsekerék stúdiójába a műsor korábbi emblematikus alakjai. Az egykori legendák közül Pataky Györgyi és Gajdos Tamás volt a pénteki Mokka vendége.
Olyan volt, mint egy osztálytalálkozó
– emlékezett vissza a korábbi szerencselány, aki úgy látja, nem változtak sokat az eltelt évtizedek alatt.
Gajdos Tamás őszintén elmondta, kritikus volt a műsor újraélesztésével kapcsolatban. Pár évvel ezelőtt volt már egy sikertelen próbálkozás erre, ezért az első adásokat látva szkeptikusan fogadata TV2 kísérletét is.
Tibi személye is, de a játék teljes felforgatása is számomra botrány jellegű volt
– vallotta be, de testközelből már teljesen más véleményt alkotott. Belülről olyan már-már zseniálisnak nevezhető újításokra lett figyelmes, amik érdekesebbé teszik a műsort, és megtöltik a jóval hosszabb játékidőt.
Harminc évvel ezelőtt nagyon meg volt még kötve a kezük, rendkívül szigorú szabályokat kellett követniük, és a külföldi jogtulaj sokszor még azt is megszabta, mennyit beszélhetnek, ezért is volt az egykori műsorvezető számára furcsa a mostani rendszer lazasága.
Kívülről mindig sokkal egyszerűbbnek tűnnek a megoldásra váró feladványok, a stúdióban állva viszont olyan stressz éri a játékost, hogy a könnyebb dolgok is kifoghatnak rajta. Ebből sült ki a Szerencsekerék történetének talán legmókásabb pillanata is, mikor már csak néhány betű hiányzott a „tudja, hol szorít a cipő” mondatból, és az egész ország tudta a megfejtést, egyedül a játékos lőtt mellé, Györgyi és Tamás pedig nem hittek a fülüknek.
Kapcsolódó tartalom:

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira