
Titokzatos fertőzés egy wellness szalonban – Kétezer vendéget riasztottak
Elítélték pénteken Kara Alexandert, aki azért állt bíróság elé, mivel meggyilkolta gyermekeit Kelet-Londonban, a dagenhami otthonukban – írta meg a Mirror.
A 47 éves asszony 2022 decemberében a kétéves Elijah-t, és az ötéves Marley Thomast fürdővízbe fojtotta. Az ominózus hétvégén az édesapa, miután az exe nem reagált az üzeneteire és hívásaira, úgy döntött, felkeresi az otthonukat. A nő közölte vele, hogy a gyerekek az emeleten alszanak. Felment, ahol szembesült a szörnyű tragédiával. Fiait egymás mellett feküdve, pizsamában holtan találta a közös ágyukban. A hívására kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A rendőrség ezután hajtóvadászatot indított Alexander után, és körülbelül egy órával később a nyomára bukkantak.

A fotó forrása: Metropolitan Police
A bíróságon Alexander tagadta a gyilkosság vádját. Azt állította, hogy aludt, miközben a fiai a fürdőben voltak, és megfulladtak. A fiúk életkora miatt azonban a bíróság kizárta a véletlenszerű fulladást. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, minimum 21 év 252 napra.
Gondolataink továbbra is Elijah és Marley családjával és barátaival foglalkoznak, akiket teljesen lesújtott a veszteség. Elképzelhetetlen belegondolni, min mentek keresztül azok a szegény gyerekek az utolsó pillanataikban. A szülő dolga, hogy gyermekeiket biztonságban tartsák, és Kara Alexander nemcsak ezt nem tette meg, hanem megfosztotta őket az életüktől. Remélem, hogy ez az ítélet némileg nyugalmat ad a családnak, tudván, hogy Alexandert felelősségre vonták a gyilkosságokért
- mondta Samantha Yelland, a Koronaügyészség munkatársa.

Titokzatos fertőzés egy wellness szalonban – Kétezer vendéget riasztottak

Németország: Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a mannheimi gázolót

Hihetetlen felfedezés Törökországban: Ritka Krisztus-ábrázolásra bukkantak régészek

72 év börtönt kapott a férfi, aki 47 szúrással ölte meg édesanyját

Diáktársát késelte meg egy fiatal, szelfizett a holttestével - Videó

Kibelezte a 67 éves lakótársát, mert kitette a lakásából

Brutális részletek derültek ki a fiatal influenszer haláláról, aki a 10. emeletről zuhant ki

Furcsa riasztás borzolta a kedélyeket egy forgalmas csomópontnál Eperjesnél

A német kormány egész Európát háborúba sodorná

Boris Johnson: a gyenge Európa finanszírozza az orosz háborús gépezetet is

Kiderült, hogy egy harmadik magyar áldozata is van az ausztráliai antiszemita terrortámadásnak

Minden fiúnak és lánynak készen kell állnia a harcra – üzent a brit katonai vezető