Fotókon Ferenc pápa búcsúztatása

Véget ért Ferenc pápa búcsúztatási szertartása a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren szombaton.

Élőben itt nézhető!

A szertartást vezető Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánjának homíliája után a francia, arab, portugál, lengyel, német és kínai nyelven elhangzott egyetemes könyörgések Ferenc pápáért, az egyházért, minden nemzetért és a korábbi pápákért szóltak.

Az áldozás után a Végső ajánlás és búcsúvétel (Ultima commendatio et valedictio) keretében Isten irgalmába ajánlották Ferenc pápa lelkét.

A gyászszertartás a Mindenszentek litániájával, majd a keleti katolikus egyházak könyörgéseivel folytatódott. Ezután Giovanni Battista Re szenteltvízzel hintette meg Ferenc pápa koporsóját.

A kétórás szertartás végén a koporsót visszavitték a Szent Péter-bazilikába, ahonnan a Santa Maria Maggiore-bazilikába, Ferenc pápa végső nyughelyére kísérik.


Elindult a pápa koporsóját szállító menet a Szent Péter térről


Elindult a Ferenc pápa koporsóját szállító menet a vatikáni Szent Péter térről a Santa Maria Maggiore-bazilika felé szombaton, ahol a pápa végső nyughelye lesz.

A mintegy hat kilométeres úton a pápa koporsóját átalakított, üvegtetejű pápamobilban viszik. A koporsót szállító autón kívül néhány további autó alkotja a menetet, bennük Ferenc pápa családjának tagjai, bíborosok, valamint az egyházfő közeli munkatársai és segítői foglalnak helyet.

Ferenc pápa koporsója az áthalad a Gianicolo-domb alatti alagúton, a II. Viktor Emánuel olasz királyról elnevezett hídon, érinti a központi Velence teret, a Forum Romanumot és a Colosseumot, majd ráfordul a Santa Maria Maggiore bazilikához vezető útra. A menet lépésben halad, hogy az út mellett álló hívek mindenkinek legyen lehetősége elbúcsúzni Ferenc pápától.

A Santa Maria Maggiore-bazilika előtti lépcsősoron negyven "barátja" várja az elhunyt pápát, olyan hajléktalanok, szegények, engedéllyel néhány órára elengedett elítéltek, akikkel Ferenc pápa az utóbbi tizenkét évben közeli kapcsolatba került. Egy-egy szál fehér rózsa lesz a kezükben.

Megérkezett a koporsót szállító menet a Santa Maria Maggiore-bazilikához

Megérkezett a Ferenc pápa koporsóját szállító menet a Santa Maria Maggiore-bazilikához.

A pápa koporsóját szállító menetet félórás útja során hívők százezrei köszöntötték tapssal, integetve. A menet áthaladt a Gianicolo-domb alatti alagúton, a II. Viktor Emánuel olasz királyról elnevezett hídon, érinti a központi Velence teret, a Forum Romanumot és a Colosseumot, majd a Via Merulanán érkezett a Santa Maria Maggiore-bazilikához.

A bazilika előtti lépcsősoron olyan hajléktalanok, szegények, engedéllyel néhány órára elengedett elítéltek fogadták a koporsót, egy-egy szál fehér rózsával kezükben, akikkel Ferenc pápa az utóbbi tizenkét évben közeli kapcsolatba került.

MTI/Fotók: MTI/Bruzák Noémi

2025. április 26. 12:35
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Egy autó és egy kisteherautó ütközött össze az M4-esen, Abonynál délelőtt. A teherautó fel is borult, több sérültet ...
Nyom nélkül eltűnt egy 27 éves budapesti nő, miután hétvégén túrázni ment a Pilisbe. Kaszás Nikolett hétfőn nem ment...
Ágylepedővel fojtotta meg anyósának párját egy férfi Tiszakécskén. Azt állította, mérges lett, mikor megtudta, hogy ...
Kisiklott egy utasokat szállító motorvonat csütörtök reggel Magyarkútnál. 20-an utaztak a vonaton, közülük a MÁV két...