
Forró vízbe dobta kislányát egy házaspár, mert koszos lett a nadrágja, meghalt a pici
A 4 éves kicsinek háromszor is leállt a szíve.
Tenyek.hu 2024. február 24., szombat 11:16
A szörnyű eset még február 16-án történt az amerikai Dél-Karolina államban, amikor a 34 éves Wilbur Fields és felesége, a 32 éves Fifi Hill-Fields bántalmazták, majd megölték a kislányukat - írta meg a Crime Online pénteken.
A mindössze 4 éves Hope Fields összekoszolta a nadrágját, így szülei megverték és beledobták egy kádnyi forró vízbe.
A kicsi súlyos égési sérüléseket szenvedett, sőt, a csupán egy nappal később értesített mentők szerint a combcsontja is eltört.
A gyermek szíve háromszor is leállt a kórház felé vezető úton, az orvosok azonban negyedjére már nem tudták újraéleszteni.
A mentők riasztották a rendőrséget, akik letartóztatták, majd kihallgatták a kicsi szüleit.
Wilbur bevallotta tettét, majd Fifi is megtört.
Időközben arra is fény derült, hogy a párnak még 3 gyermeke van Hope-on kívül, őket gondozásba helyezték.
A szülőket gyermekbántalmazásból elkövetett emberöléssel vádolják.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van.
+Ez is érdekelheti

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják



