
Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj
A német olimpiai torna-válogatott tagjai egy tokiói olimpiai edzésen debütáltak az új egyenruhájukban. Új szerelésüket korábban a sportban is előforduló szexuális bántalmazás elleni álláspontként indokolták - írta az Insider.
Csütörtökön Sarah Voss német tornász fotósorozatot osztott meg az Instagram-on olimpiai csapatának tagjaival, Elisabeth Seitz-szel, Kim Buival és Pauline Schäferrel. Mindannyian élénk rózsaszín és fekete szettet viseltek, ami leér egészen a bokájukig, feneküket teljesen eltakarja.
A német szövetség még az Európa-bajnokságon való megjelenése után kiadott egy nyilatkozatot, amelyben elmagyarázta, hogy az a döntés, hogy hosszú egyenruhát viselnek, egy közös döntés volt a sportolók között, hogy állást foglaljanak a torna szexualizációja ellen.
A hosszú ruhák segítségével a tornászok jobban érezhetik magukat mind a verseny, mind az edzés során, és biztosak lehetnek abban, hogy nem látszik ki semmijük.
Korábban a norvég női strandkézilabdások sem voltak hajlandók bikiniben játszani, a csapat tagjai rövidnadrágban léptek pályára, azonban ezért félmilliós büntetést kaptak - írta az eurohandball.com.

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá